fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Molnár Ágnes: Káosz és fejetlenség
2007. augusztus 1., 17:53
Kapkodás, káosz, fejetlenség, bizonytalanság uralkodik az egészségügyben a kormányzati intézkedéseket követően - jelentette ki Molnár Ágnes országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), a parlament egészségügyi bizottságának tagja Sopronban.

Súlyos következményekkel járt és jár a kormányzat ámokfutása az egészségügyben - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Molnár Ágnes. Nő a kórházak adósságállománya, egyre hosszabbak a várólisták szinte minden területen. A forráskivonások következtében a kórházak lassan elérik működőképességük határát. Ezért kényszerültek a kórházak az Egészségügyi Minisztérium egyszeri gyorssegélyére, amely a kiemelt intézményeknek automatikusan jár.

A soproni Erzsébet- kórház esetében ez egyszeri 43 millió 254 ezer forintot jelent, amely eltörpül éves költségvetése és hiánya mellett. Az intézményből eddig csak azért nem bocsátottak el dolgozókat, mert az önkormányzat átvállalta a forráskivonás - ami országos szinten csak idén ötvenmilliárd forint - következményeként fellépő 200 millió forintos hiány finanszírozását. Az egészségügy üzleti alapú átalakítása az is jelenti, hogy a ma még működő 160-170 kórházból - amelyből 39 súlyponti - 60-70 szeptemberre megszűnhet. Ezt bizonyítja, hogy ezek az intézmények nem részesültek a fent említett egyszeri segélyből.

Molnár Ágnes részletesen elemezte az eddigi kormányzati intézkedéseket, külön-külön kitérve, hogy ezek mit jelentettek a betegeknek (a tb-járulék emelésétől kezdve a vizitdíjon át a kórházi napidíjig), milyen helyzetbe hozták az egészségügyi intézményrendszert (alapellátás, a sürgősségi betegellátás, kórházbezárások, összevonások, veszélybe került betegellátás), és hogy milyen hatással vannak a dolgozókra (elbocsátások, bizonytalanság). A képviselő szólt a gyógyszerár-emelésekről is, és bírálta azt a tervezetet, miszerint a kisebb falvakba mozgó posta vinné a betegeknek a gyógyszert.

A Fidesz határozottan ellenzi a magántulajdonú, profitorintált, piaci alapon működő több-biztosítós modell bevezetését, amely az egész világon megbukott - folytatta Molnár Ágnes. A Fidesz továbbra is egy nemzeti kockázatvállaláson alapuló egészségbiztosítási pénztárban lát garanciát. A kormányzat nem kérte ki sem az érdekképviseletek, sem a kamarák, sem pedig az emberek véleményét a reformoknak nevezett intézkedésekről. Ezért kezdeményezett népszavazást a Fidesz, remélve, hogy megállíthatja az egészségügy teljes szétzilálását.

kisalfold.hu - fidesz.hu