1995-ben és 2002-ben is 12 600 embert kérdeztünk ki, ők a magyar 18 évesnél idősebb népességet életkor, nem és régiók szerint képviselik. 2005-2006-ban csaknem ötezer embert kerestünk fel újra. 1995-ben a magyar népesség 67, 2002-ben pedig 88 százaléka, majd 2006-ban újra 67 százaléka bízott nagy mértékben a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásban.

Az üzleti biztosítók az összes lehetséges finanszírozási forma között a legkisebb bizalmat élvezik, tevékenységüket a Hungarostudy-felmérések szerint a legnagyobb bizalmatlanság övezi. 2002-ben az egészségfinanszírozás tekintetében a megkérdezetteknek 24, 2006-ban pedig 26 százaléka bízott a biztosító intézetekben, míg 2002-ben 65 százalék, 2006-ban ötven százalék volt kifejezetten bizalmatlan.

Jogos bizalmatlanság?

Ez azt jelenti, hogy az egységes, mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást a társadalom többsége olyan alapvető adottságnak tekinti, mint az ivóvíz-szolgáltatást vagy a levegőt. Jól érzékelik, hogy egy olyan európai vívmányról van szó, amely a társadalmi szolidaritás egyik legfontosabb eredménye. A járulékot jövedelem szerint fizetjük, ugyanakkor a pénz felhasználása rászorultság szerint történik. Ez azt jelenti, hogy a szegény és beteg emberek ellátásához a magasabb jövedelműek és az egészségesek járulnak hozzá. Igen nagy biztonságot jelent, hogy a rászorulókat a járulék mértékétől függetlenül, alkotmányos jogaiknál fogva látja el az egészségügy. Senki nem kerül olyan választás elé, hogy ha kifizeti az egészségügyi ellátás költségét, szülei, gyermeke kezelését, akkor nincstelenné válhat, vagy ha erre nincs módja, nem részesülhet ellátásban, mint például az Egyesült Államokban gyakran megtörténik. A szolidaritás további eleme a korosztályok közötti kölcsönösség. Amit fiatal korban járulékként befizetünk, azt többnyire az idősek ellátására használják fel. Ez az alkotmányos jogokon túl szerzett jogot jelent arra, hogy idős korban a mindenkori fiatalok befizetéséből látnak majd el bennünket.

A társadalombiztosítás működési költsége ideális esetben a befizetett összegek legalább három százaléka. Ma ennél jóval kevesebb, másfél százalék ez az arány, amely veszélyezteti a folyamatos működést, lelassítja az ügyintézést. Ezen nehézségek ellenére 2006-ban a megkérdezetteknek mindössze 11,6 százaléka nem bízott a társadalombiztosításban.
A reformjavaslatok között szerepel, hogy a társadalombiztosítási szolgáltatásokat - részben vagy egészben - üzleti biztosítóintézetek tevékenységével váltsák fel. Mint láttuk, az üzleti biztosítók által finanszírozott egészségügyi ellátással szemben igen nagy a bizalmatlanság. Ezt a bizalmatlanságot teljes mértékben alátámasztják a nemzetközi, latin-amerikai, egyesült államokbeli, holland és szlovák tapasztalatok. Az üzleti biztosítási alapra helyezkedő latin-amerikai államokban minden ország esetében a korábbi szinthez képest jelentősen romlott az egészségügyi ellátás általános színvonala, és nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Kockázat szerint

Ugyanakkor az állami egészségügyi ráfordítások jelentősen emelkedtek, Kolumbiában például 178 százalékra, miközben nem nőtt a hatékonyság. Brazíliában emelkedett a csecsemőkori és anyai halálozás, a lakosság egyre nagyobb hányada nem fér hozzá az egészségügyi ellátáshoz, ez egyes régiókban eléri az ötven százalékot. Az üzleti biztosítók bekapcsolódása az egészségügy finanszírozásába minden esetben növekvő egészségügyi kiadásokat, több adminisztrációt, magasabb gyógyszerárakat és növekvő külföldi adósságot hozott.

A legjobban ismert elrettentő példa, hogy az Egyesült Államokban az üzleti biztosítók által finanszírozott egészségügyben mintegy hatvanmillió személy nincs biztosítva.

Az üzleti biztosítás lényege a kockázat szerinti díjmeghatározás. Jelentős apparátust fejlesztettek ki abból a célból, hogy a biztosított várható megbetegedéseit és ezek gyógyítási költségét megbecsüljék. A biztosítási díjat e szerint határozzák meg, ezt pedig az idős és beteg emberek nem tudják megfizetni. A biztosítók kockázatának csökkentése céljából a biztosításból kizárják azokat a betegségeket, amelyek bekövetkezése a biztosított személy esetében várható. Ennek ellensúlyozására a holland kormány olyan törvényi feltételek mellett engedte meg az üzleti biztosítók jelenlétét az egészségbiztosításban, hogy nem végezhetnek kockázatbecslést, mindenkit azonos feltételek mellett kell biztosítaniuk. Ez az intézkedés sem akadályozta meg a biztosítóintézeteket, hogy lehetőleg egészséges, fiatal személyekkel kössenek biztosítást, és kizárják biztosítási körükből a nagyobb kockázatúakat, az időseket és betegeket. Ez jelentős többletköltséget okoz a holland kormánynak, amely kénytelen pótolni az így megnövekedett társadalombiztosítási költségeket.

Magyarországon az OEP évi költségvetése 1500 milliárd forint, működési költsége ennek az összegnek másfél százaléka. Az üzleti biztosítók működési költsége a PSZÁF szerint a bevétel 31,6 százaléka. Csak ez a tény harminc százalékkal magasabb többletköltséget jelentene, ha a finanszírozást a jelenlegi színvonalon szeretnénk a jövőben is biztosítani, vagy évente ötszázmilliárd forinttal csökkenteni kell az egészségügyi kiadásokat.

Súlyos következmények

A társadalombiztosítás az uniós országokban nemzeti szabályozás alá esik. Ez lehetővé teszi országos egészségpolitika kialakítását és végrehajtását. Az üzleti biztosító intézetek működése viszont uniós szabályozás alá esik. Ha ilyen intézmények végzik az egészségfinanszírozást, ez jelentősen megnehezíti az országos egészségpolitika kialakítását és végrehajtását.

Az üzleti biztosítók szerepvállalását az egészségügy finanszírozásában a felsorolt súlyos következmények miatt el kell kerülnünk. Nem a sikertelen dél-amerikai és néhány európai modellt kell reform címén átvenni, hanem az egyetlen, egységes, mindenkire kiterjedő társadalombiztosítási rendszer rendszerszemléletű átszervezésére van szükség. Az OEP megbízásából erre már részletekbe menő tervek készültek.

Kopp Mária főiskolai tanár, Skrabski Árpád egyetemi tanár

Magyar Hírlap