Azaz: a szellemi-ideológiai szférában nincs mire építkezni. A hagyományos baloldali értékek és elvek devalválódtak, a célok irracionálissá váltak, következésképpen elveszítették mozgósító erejüket, közösség- és társadalomformáló képességüket. Ez az oka annak, hogy sem a polgári, sem a posztkommunista jellegű baloldali pártok nem rendelkeznek koherens baloldali értékrenddel, világos, jól közvetíthető társadalom- és jövőképpel. Ebben a helyzetben szinte törvényszerű, hogy saját jól felfogott érdekükben a praxis szintjén, azaz a valós életben ezek a pártok nem a klasszikus baloldali értékek képviselőiként politizálnak, és nyilván az sem véletlen, hogy a szellemi-ideológiai szférában is véget érni látszik a folytonosság. Ezért vált világszerte aktuálissá a szociáldemokrácia megújításának szükségességéről, a szintézis fontosságáról, a harmadik utas megoldásokról, a jobboldali és a liberális elvek és értékek integrálásának elkerülhetetlenségéről folyó disputa. Ennek a folyamatnak a része Gyurcsány Ferenc A polgári balközép (február 5.) című írása is. Fontos mellékkörülmény, hogy a szerző a miniszterelnök stratégiai tanácsadójaként jegyezte művét.

A jobboldali pártok többnyire - a folyamatosságot biztosító - alapvető és nélkülözhetetlen értékekre és elvekre építkeznek, a baloldaliak pedig inkább hisznek a társadalmi-gazdasági folyamatok irányíthatóságában, alakíthatóságában és tervezhetőségében. Ennek megfelelően - politikai céljaik megvalósítása érdekében - sokkal aktívabbak. A jobboldal individualista: egyénben, családban és természetes kisközösségekben gondolkodik, míg a baloldal inkább közösségcentrikus, kollektivista. A jobboldali pártok programjainak legfőbb hívó szavai: nemzet, család, haza, hit, rend, méltóság és tradíció. Ugyanez a baloldalon: haladás, szabadság, egyenlőség és szolidaritás. Természetesen ezek csak prioritások, és nem egymást kizáró fogalmak, illetve értékek, de jól tükrözik a két eltérő szemléletmód közötti különbséget. Míg a legkevésbé radikális baloldaliak egy része is a polgári viszonyok meghaladásában - a demokratikus szocializmus távlatában - gondolkodik, addig ez a (polgári) jobboldalon teljesen elképzelhetetlen.
A baloldal általános válságának legfőbb oka nyilvánvalóan a Szovjetunió és a kommunista világbirodalom összeomlásában, a kommunista ideológia szalonképtelenné válásában keresendő. De vajon miért gyűrűzött tovább e folyamat? Mi okozta a nyugati, polgári baloldal permanens válságát? Ennek egyik oka a vállalható baloldali értékek hiányában keresendő. A kommunizmus bukása után a szociáldemokraták mintha elveszítették volna a nehezen definiálható "haladás"-ba vetett töretlen hitüket, ráadásul szembe kellett nézniük azzal is, hogy az egyenlőség megvalósítására tett történelmi kísérletek ugyancsak gyászos véget értek, s egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szolidaritás és a szociális érzékenység nem köthető kizárólag a baloldalhoz. Ekkor próbálták előtérbe helyezni a különböző társadalmi csoportok szabadságjogainak fokozott biztosítását. Látványosan törekedtek az etnikai, vallási és az életmódbeli (deviáns) kisebbségek jogainak fokozott védelmére. A világ e világi megváltásából és megváltoztatásának hitéből táplálkozó baloldalnak ugyanis mindig szüksége van valamire, ami miatt különbnek - erkölcsösebbnek, okosabbnak, érzékenyebbnek stb. - érezheti magát politikai ellenfeleinél. Ezt a szerepet töltötte be az a tévhit, miszerint a baloldal szociálisan érzékenyebb, mint az individualistának és ezáltal önzőbbnek tartott jobboldal. Csakhogy a szolidaritás, a másik ember szeretetének és megsegítésének szinte kötelességszerű előírása a keresztény etikából került át a politikai mozgalmak szótárába, ezért nem felel meg a tényeknek, hogy a szolidaritás (azaz a szociális érzékenység) az elmúlt két évszázad baloldali munkásmozgalmainak öröksége volna, s mint ilyen, kizárólag a baloldal jellemzője. Ellenkezőleg.
Ebben a helyzetben jelent meg a jobboldali és liberális értékek integrálásának gondolata. A polgári baloldal a konvergencia útjára lépett.
Még nehezebb a helyzet az egykori kommunista országokban, így hazánkban is, ahol a magukat szocialistának (vagy szociáldemokratának) valló pártok az egykori diktatórikus kommunista pártok utódszervezetei. Ez a tény önmagában is jelentős mértékben késlelteti a posztkommunista baloldali pártok polgári szervezetté történő átalakulását és modernizálását. Nyilván nem véletlen, hogy Gyurcsány a hazai baloldali politika megújításának módját "a liberális és konzervatív gondolkodás egyes elemeinek integrálásában" látja. A "nemzeti közép" öndefínició használata már korábban világosan jelezte a hagyományos baloldali sémákkal való szakítás szándékát. Gyurcsány nem beszél a baloldal általános válságáról, de a javasolt kitörési pontokból kikövetkeztethető: a szerző tisztában van az elméleti és gyakorlati problémákkal, és ezekre egy új szociáldemokrata modell felvázolásával keresi a választ. "A polgári balközép politika középpontjában a nemzeti örökség megőrzésére épülő európai integráció, társadalmi felzárkózás és modernizáció áll. (...) Aki pedig csak a leszakadókra és feltörekvőkre figyel, az megbukik a kisebbségben lévő, de jó érdekérvényesítő képességű középosztályok ellenállásán." A nemzeti jelleg hangsúlyozása és a középosztály meghatározó szerepének felismerése mellett új gondolat, hogy a polgári balközép a "győztes mindent visz elvét a győztes az egészért felel" elvével váltja fel. (Kár, hogy a baloldali kormánypártok hatalomtechnikai gyakorlatában ennek egyelőre nem sok nyomát látni.) Gyurcsány szándékai megvalósíthatatlannak tűnnek mindaddig, amíg az MSZP nem képes megszabadulni az SZDSZ körül gyülekező és a szocialisták soraiba is beépült - állandó politikai identitászavarral küzdő - rendkívül agresszív, militáns, balliberális értelmiségi csoportoktól. Amíg ez nem történik meg, addig ez a radikális kisebbség fogja megszabni nemcsak az SZDSZ, de az MSZP politikáját is. Jól illusztrálja mindezt a szélsőséges Eörsi Mátyás, akinek "a nemzeti közép politikájával szemben" az a legfőbb kifogása, hogy "ezzel az ország visszavonhatatlanul jobbra csúszik". Eörsi azt is Gyurcsány tévedésének tartja, hogy a korona, a státustörvény stb. a jobboldali, konzervatív értékeket vallók milliós táborának szimbólumai lennének. Eörsi és társai szerint ezek a "jobboldal és a szélsőjobb összekovácsolásának az eszközei voltak". (Magyarország közepe, ÉS, február 28.)
Írásának végén Gyurcsány némileg meglepő, de valószínűleg igaz következtetésre jut: "A hagyományos szociáldemokrata és liberális politika megújulása nélkül a kormány és a mögötte álló pártok közötti távolság áthidalhatatlanná válik, a polgári balközép kormány légüres térbe kerül, és előbb-utóbb megbukik." A szerző így foglalja össze álláspontját: "Az új szociáldemokrata politika továbbra is a társadalmi szolidaritáson és a szabadság demokratikus korlátozásán keresztül megvalósuló egyenlőségeszményben hisz. Demokrácia és szociális igazságosság. Jog, felelősség és lehetőség. Ezeknek az értékeknek és követelményeknek együttes vállalása különbözteti meg a konzervatív és liberális áramlatoktól." Ez a megfogalmazás kissé erőtlennek tűnik, ugyanis nincs benne semmi, ami korszerű és kifejezetten baloldali lenne. Mert mit jelent a szabadság demokratikus korlátozásán keresztül megvalósuló egyenlőségeszmény? Mennyiben új célkitűzések ezek? Demokrácia, jog, felelősség, lehetőség. Ezek minden alkotmányos párt által vallott értékek, illetve elvek. Hogyan és miért lesz ezek képviseletétől az MSZP modern (polgári) szociáldemokrata párt?
Az MSZP számára létkérdés a baloldaliság látszatának fenntartása, még ha valójában nem is képvisel baloldali értékeket, amint azt az 1994-1998-as kormányzási ciklus társadalom- és gazdaságpolitikája is bizonyította.
Nem könnyít a baloldal helyzetén az a tény, hogy - bár ezt csak kevesen tudják - a mai Magyarországon a jobboldali, polgári pártok képviselik az igazi baloldali értékeket, amik eredetileg a kereszténység értékei voltak. További nehézség, hogy a klasszikus liberális értékek képviseletére sem lehet ma már (párt)politikát alapozni, ugyanis a jogállam erre épül, ezért ezek ma már alkotmányos jogok.
Gyurcsány írása a mai baloldal útkeresésének őszinte és fontos dokumentuma. Az ország jövője szempontjából kétségkívül kívánatos lenne egy polgári balközép erő létrejötte, de erre mindaddig nem kerülhet sor, amíg a baloldalon aktívan politizálók jelentős része csak verbálisan képes szakítani a Kádár-korszak magatartásformáival és cselekvési módjaival. Talán Gyurcsány Ferenc is egyetért velünk abban, hogy polgári balközépről csak akkor beszélhetünk majd, ha már nem lesz igaz az alábbi, általa megfogalmazott mondat: "A rendszerváltást követő, 1989-ben kezdődött és a 2004-es európai uniós csatlakozással befejeződő átmenet hosszú évtizedének a balközép politika és a Magyar Szocialista Párt a nyertese." (Népszava, 2003. február 8.)
Tóth Gy. László Orbán Viktor exminiszterelnök volt főtanácsadójának írása a Népszabadság 2003. március 13-i számában, 12. oldal