fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
PSZÁF: több bevétel és több kiadás
2007. augusztus 5., 11:37
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi bevétele 11,874 milliárd forint volt, az eredeti előirányzatnál 29,1 százalékkal magasabb, kiadásai 11,167 milliárd forintot tettek ki, 21,4 százalékkal haladták meg az előirányzatot - közölte a felügyelet 2006. évi gazdálkodásának adatait honlapján.

Egy évvel korábban a PSZÁF bevételei 9,6 milliárd forintot, kiadásai 9,9 milliárd forintot tettek ki. A PSZÁF a felügyelt intézmények által fizetett díjbevételekkel önállóan gazdálkodik, azt kizárólag működésének fedezetére használhatja fel.

A bevételek közül a felügyeleti díjak az egy évvel korábbi 9,25 milliárd forinttal szemben tavaly 11,54 milliárd forintot tettek ki, míg a bírságok a 2005.évi 150 millió forintról 103,3 millió forintra csökkentek.

A jelentős felügyeleti díj növekedést a szektorok - elsősorban a tőkepiac - vártnál nagyobb növekedése és a 2005-ben tervezett és 2006-ban még meg nem valósult - felügyeletidíj-struktúraváltás elmaradása okozta - derül ki a jelentésből.

A pénzpiacon belül a pénzügyi vállalkozásoknál volt a legjelentősebb a növekedés (26 százalék), de részarányuk csupán 5,1 százalékos a teljes díjbevételből. A tőkepiacon a befektetési alapkezelők által fizetett díjak nőttek a leginkább, 55 százalékkal. A pénztáraknál az önsegélyező és egészségpénztáraktól befolyt díjbevétel nőtt több mint 30 százalékkal, de részarányuk együtt is alig haladja meg az 1 százalékot.

Az előző évhez képest jelentős volt a befizetett díjak csökkenése a pénzváltók és ügynökök körében. A befolyt díjbevételekből képzett tartalék összege 2006-ban 1,6 milliárd forint volt, így az előző években képzett tartalékkal együtt a fejezeti tartalék összege megközelítette a 3 milliárd forintot.

A költségvetésben a növekedést a létszámcsökkentéssel járó kiadáso mellett a székház átépítésének nettó 24,1 millió forintos, illetve a gépjármű beszerzés nettó 39,4 millió forintos költsége okozta.

MTI - fidesz.hu