fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megkezdődött a Budai Skála bontása
2007. augusztus 7., 12:35
Ünnepélyes keretek között távolították el a Budai Skála épületének homlokzatáról az áruház emblémáját kedden, ezzel kezdetét vette az épület bontása, és a helyén a 35 milliárd forintos befektetést jelentő Újbuda központ kialakítása.

A Budai Skála bontása előreláthatólag 3 hónapig tart, a városközpont 2009 tavaszára készül el. Annak keretében felépül egy 40 ezer négyzetméternyi kereskedelmi és szórakoztató központ, és több épületben 100 lakás. A központ alatt 1.200 autó befogadására alkalmas mélygarázst alakítanak ki, míg a fehérvári úti piac felőli részen egy 13 termes multiplex mozi is lesz - mondta Elekes András, a beruházó ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója.

Az eseményen Komjáti Ági, a Skála egykori háziasszonya felidézte az 1976 április 2-i kezdetet, amikor az egykori BEAC sportpálya helyén nyitotta meg kapuit a főváros első szövetkezeti áruháza. Demján Sándor, a Skála első igazgatója, a bécsi Staffa mintájára alakította ki az ország akkori legnagyobb, 20.500 négyzetméterű alapterületű áruházát. Majd 1979-ben létrejött a Skála Coop lánc, amely a rendszerváltás után a német Tengelmann csoport tulajdonába került, egészen 2001-ig, amikor a Capital Rt. megvásárolta a Skála Coop Rt.-t. Az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. a Capitaltól vásárolta meg az ingatlant.

Az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. 2001-ben alakult, azóta több mint 200 millió euró (mintegy 50 milliárd forint) értékű ingatlanfejlesztést valósított meg. A cég az eddig főleg iroda funkciójú épületek fejlesztése után a jövőben a kereskedelmi ingatlanok megvalósítására fekteti a hangsúlyt. A jelentősebb korábbi projektjeik Budapesten az Andrássy út 9-es szám alatti műemlék épület felújítása, egy Paulay Ede utcai irodaház, a Dózsa György úton az ING székház felépíttetése, valamint Nagykovácsiban egy 33 lakásos lakópark megvalósítása. Jelenleg zajlik a Vörösmarty téren a volt ORI székház helyén egy vegyes funkciójú - kereskedelmi, irodai, és lakó - épület kivitelezése, a mintegy 55 millió eurós beruházást ez év végén adják át.

MTI - fidesz.hu