fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
November végén vagy december elején lesz a romániai EP-választás
2007. augusztus 7., 14:45
November végén vagy december elején tartják meg a romániai európai parlamenti választást - közölte kedden Bogdan Olteanu, a bukaresti képviselőház elnöke, aki a román kormányfő bizalmas emberének számít.

A pontos időpont meghatározása kizárólag Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök hatáskörébe tartozik. Olteanu szerint a kormányfő várhatóan szeptemberben konzultál a pártokkal, s ennek nyomán kitűzi majd a szavazás pontos dátumát.

A házelnök emlékeztetett arra, hogy a törvényes előírások szerint legkésőbb a választás előtt két hónappal kell kihirdetni az időpontot.

A kormányfő korábban már egyeztetett a pártokkal erről a témáról. Azon a találkozón szinte mindegyik politikai erő a választás mihamarabbi lebonyolítását sürgette. A közvélemény-kutatásokban jelenleg toronymagasan vezető államfőt, Traian Basescut támogató Demokrata Párt (PD) szerint már október végén urnákhoz kell szólítani a választókat.

Megfigyelők szerint azonban a Tariceanu által vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) érdeke az, hogy minél később, vagyis decemberben legyen a választás.

Tariceanu habozásának fő oka: Basescunak szándékában áll meghirdetni az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről szóló népszavazást.

A parlamenti szakbizottságban elakadt ennek a törvénytervezetnek a vitája, ami nyomós ok Basescunak arra, hogy kiírja a referendumot. Az őt támogató demokraták máris jelezték: a költségek szempontjából indokolt lenne a választás és a népszavazás egyidejű lebonyolítása.

A kormányfő azonban elemzők szerint attól tart, hogy a hatalmas népszerűségnek örvendő és remekül kampányoló Basescu a már így is 43 százalékos támogatottságnak örvendő demokraták húzóerejévé válik.

Basescu már tavasszal kilátásba helyezte a népszavazást, ezért Tariceanu elhalasztotta az eredetileg május 13-ra meghirdetett európai parlamenti választást.

MTI - fidesz.hu