Ötödször találkoznak a kitelepítettek Kócsújfalun

2007. augusztus 9., 09:25

A hortobágyi pusztában fekvő településhez Tiszafüredtől Kócsújfaluig kanyargós út vezet. A 33-as utat a Tisza-tó lápos területei, nádasok, nyárfák, nyírfák, akácfák, szántóföldek szegélyezik. Ki gondolná ma már, hogy ezen a tájon idősek, középkorúak, fiatalok, férfiak és asszonyok ezreit dolgoztatták az úgynevezett rabgazdaságokban, kisgyermekeket tartottak szörnyű körülmények között Kormópusztán, Tiszaszentimrén, Árkustanyán, Borzastanyán, Kócson, Kónyatanyán, Lenintanyán, Lászlómajorban, Elepen, Ebesen, Tedejen és Borsóstanyán. Ezek a tanyák tudnának mit mesélni.

Komjáthy István, amikor 1947- 48 tájékán, fiatal újságíróként megírja nemrég - posztumusz - megjelent, A Hortobágy krónikája című könyvét, amelyben felidézi a Borsós falutanyától csak kőhajításra lévő hortobágyi Nagycsárdát, akkor még nem tudhatta, hogy itt néhány évvel később a zárt táborokban eszelős komisszárok a "népi demokrácia ellenségeivel" gyapotot, rizst próbálnak termeszteni, citrom- és narancsfaligeteket ültetni. Persze, nem tudhatták a helyben élő békés magyar pásztorok sem, akik az ezernyolcszázas évek végén megénekelték a Kilenclyukú hidat (Debrecennek van egy vize, / Kinek Hortobágy a neve, / Arra van egy kűhid rakva, / Kilenc lyukra van állítva), hogy a XX. században nem állatokat, hanem embereket terelnek be majd a juhhodályokba, tehén- és lóistállókba - a hatalom ezeket jelölve ki számukra lakhelyül.

MNO - fidesz.hu