fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Város- és faluvédők találkoznak Tatán
2007. augusztus 10., 08:09
Huszonhatodik alkalommal tartja országos találkozóját a több mint kétszáz tagegyesületet számláló Város- és Faluvédők Szövetsége Tatán; az összejövetel csütörtökön a várost bemutató előadásokkal kezdődött el.

"A szombatig tartó rendezvényen környezet- és természetvédelemről, helyi értékvédelemről, örökségvédelemről és műemlékgondozásról hallgathat meg előadásokat mintegy kétszázötven szakember" - mondta el az MTI-nek Gyüszi László, az eseményt szervező Tata Barátainak Köre titkára. Ismertetése szerint az ünnepélyes megnyitón, pénteken, a szövetség munkájáról, a kulturális örökségvédelem jelenlegi és jövőbeli helyzetéről számolnak majd be a meghívott előadók, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke és Ráday Mihály, a Hungaria Nostra elnöke. A Műemlékek Nemzeti Gondnokságának ars poeticájáról a szervezet igazgatója, Varga Kálmán tart előadást.

A nemrég felújított Pálma Rendezvényházban Ráday Mihály ad át 16 kitüntetettnek Podmaniczky-díjat az épített és a természeti környezet védelméért. Az augusztus 11-i plenáris ülésen városfejlesztésről és műemlékvédelemről, történelmi kertekről és városközpontokról, kistérségi és civil összefogásról, ifjúsági munkáról hangzanak el hozzászólások.

MTI - fidesz.hu