fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kína: 18 év után szabadult a Tienanmen téri tüntetés egyik résztvevője
2007. augusztus 10., 11:59
Kínában 18 év után kiengedték a börtönből az 1989-es, Tienanmen téri tüntetés egyik résztvevőjét, majdnem utolsóként a bebörtönzöttek közül - közölte pénteken egy emberjogi szervezet.

Hszi Hao-liang (Xi Haoliang) építőmunkás állítólag 1989.június 4-én reggel csatlakozott azokhoz a tüntetőkhöz, akik az utcán felhalmoztak és meggyújtottak különböző hulladékanyagokat, hogy ezzel megakadályozzák a kínai hadsereg katonáinak bejutását a fővárosba. Korát különböző források 35 és 40 év között adják meg.

Hszit gyújtogatás címén halálra ítélték, majd büntetését életfogytig tartó börtönre változtatták. Még később tovább csökkentették szabadságvesztését, és kedden szabadon engedték a pekingi 2. számú börtönből - jelentette az Információs Központ az Emberi Jogokért és a Demokráciáért elnevezésű, hongkongi központú szervezet. A kiszabadult ember idős apjával fog élni otthonukban - tették hozzá.

Rajta kívül mintegy tucatnyi emberről ismeretes, hogy a tüntetésekben vagy a katonai beavatkozás akadályozásának kísérletében való részvételért még mindig börtönben ül. A kommunista vezetés soha nem számolt be pontosan a felkelésnek a hadsereg általi leveréséről, amelyben több száz - vagy esetleg ezer - embert öltek meg. Családtagok eddig 170 áldozatot azonosítottak. Katonák és rendőrök is meghaltak az összecsapásokban.

MTI- fidesz.hu