fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tízmilliárd forintot kaphat a Belváros közterület-használatért?
2007. augusztus 10., 13:10
Parkolásra használt közterületek után több mint 10,5 milliárd forintot kell kifizetnie az Egészségügyi Minisztériumnak - közölte Belváros-Lipótváros polgármestere pénteken újságírókkal, a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal elmondta, az elmúlt évben több belvárosi közintézményt szólítottak fel arra, hogy szabadítsák fel az önkényesen használt területeket és fizessék meg azok után a használati díjat. Az V. kerületnek sok közintézménnyel, illetve pénzintézettel sikerült már megállapodnia az elmaradt díjakról, és a közterület-használatról, ám a honvédelmi és az egészségügyi tárca hónapokig nem reagált a megkeresésekre - mondta a polgármester.

Beszámolt arról is, hogy a tárcáknak ezért két-két határozatot küldött; az egyik a közterületek felszabadításáról, a másik az elmaradt díjak befizetéséről szólt. Rogán Antal közölte: az Egészségügyi Minisztérium, nem tudni miért, ez utóbbit nem támadta meg, így a határozat jogerőre emelkedett. Eszerint a tárca elfogadta a mintegy 10,5 milliárd forint megfizetésére vonatkozó önkormányzati döntést az elmúlt öt évi közterület-használatért - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy miután a tárca mindeddig nem teljesítette fizetési kötelezettségét, az önkormányzat behajtást kezdeményezett, úgynevezett inkasszót nyújtott be. A fideszes polgármester arra hívta fel a figyelmet: nem tehetnek kivételt, ahogy a betegeknek a vizitdíjat, úgy az Egészségügyi Minisztériumnak is be kell fizetnie a közterületi díjat.

A minisztérium Arany János utcai épületénél tartott sajtótájékoztatón a polgármester megmutatta a lezárt parkolót, ami a földhivatali nyilvántartás szerint a kerület tulajdona. A mintegy 70-80 férőhelyes parkolót a tárca évek óta sorompóval zárja le a nem minisztériumi autósok elől. Rogán Antal közölte: a közterületet mindenki számára elérhető parkolóvá alakítanák.

Az MTI kérdésére azt mondta, a befolyó 10,5 milliárd forintot közterület-fejlesztésre és egy szabadidőközpont létesítésére fordítják majd a Bástya utcában. Jelezte ugyanakkor azt is, elképzelhetőnek tartja, hogy részletfizetésben állapodnak majd meg, egyösszegű fizetés esetén akár kedvezményt is adnak a tárcának.

MTI - fidesz.hu