fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megszüntették a kiskunhalasi tévériporter elleni eljárást
2007. augusztus 11., 11:01
Pénteken megszüntették a kiskunhalasi tévériporter ellen Kecskeméten indított új eljárást, mert megállapították, hogy a riporter "jogos védelem" miatt telefonált vezetés közben - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság, mint az ügyben eljáró elsőfokú szabálysértési hatóság pénteken megszüntette a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt a kiskunhalasi tévé riportere ellen indított szabálysértési eljárást, mert jogos védelem miatt telefonált vezetés közben, mely felelősséget kizáró ok - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ügy előzménye, hogy 2006 decemberében a Bács-Kiskun megyei Pirtó melletti tanyán Pozsgai Ákos és operatőr kollégája felvételt készítettek a Németországból illegálisan behozott szemétbálákról, majd a lakosok megkergették őket. A menekülés közben az operatőr felvételeket készített a gépkocsit vezető riporterről, aki mobiltelefonon a rendőrség segítségét kérte. A felvételt több televíziós csatorna is leadta. A fenyegetés komoly volt, mert a gépkocsi oldalsó ablaküvegét is betörték a támadók, akik a rendőrségig üldözték a tévéseket. A Kiskunhalasi Városi Rendőrkapitányság a felvételre hivatkozva a riportert 14 ezer forintra büntette. Mivel Pozsgai Ákos a büntetést nem fizette ki, ezért levonatták az összeget a fizetéséből.

A határozat ellen a riporter 2007. július 24-én törvényességi kérelmet terjesztett elő a Kiskunhalasi Városi Ügyészségen. Megalapozatlanság okából óvta meg a Kiskunhalasi Városi Rendőrkapitányság határozatát, és indítványozta új szabálysértési eljárás lefolytatását - mondta korábban az MTI-nek Téglás Péter, kiskunhalasi vezető ügyész. A vezető ügyész hangsúlyozta, hogy csak indítványt tehetett, mert az ügyészségnek nincs utasítási joga.

Az eset sajtónyilvánosságra kerülését követően Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány soron kívüli vizsgálatot rendelt el. Király Ferenc dandártábornok, Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya az ügyészségi óvást elfogadva - a kiskunhalasi rendőrkapitányság elfogultságának bejelentése miatt - az új eljárás lefolytatására a kecskeméti rendőrkapitányságot jelölte ki. A rendőrség az új szabálysértési eljárás során minden körülményt kivizsgált a törvényes határidőn, 30 napon belül.

Az 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről, 8§(1) szerint a szabálysértés miatt nem vonható felelősségre, aki a cselekményt kényszer vagy fenyegetés hatása alatt, tévedésben, jogos védelemben vagy végszükségben követte el.

MTI - fidesz.hu