fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új elnököt és parlamentet választ a világ egyik legszegényebb országa
2007. augusztus 11., 15:46
Öt évvel a véres, pusztító polgárháború lezárulása után új elnököt és parlamentet választanak a nyugat-afrikai Sierra Leonéban, a világ egyik legszegényebb országában.

Megfigyelők szerint a szavazás lebonyolítása és az eredmények elfogadása lakmuszpapírként fogja jelezni, hol tart a megbékélés folyamata. Az előjelek nem éppen biztatóak, rengeteg erőszakcselekmény árnyékolta be a választási kampányt. A szombaton reggel megkezdett voksolás azonban békésen zajlott az első órákban. Vezető politikusok aggódtak, hogy a napok óta zuhogó eső elmoshatja a választásokat, de a barátságtalan idő ellenére hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt. Megfigyelők szerint eredmények nem várhatók két hétnél korábban.

A tíz éve hivatalban levő Ahmed Tejan Kabbah elnök már nem indulhatott az elnökválasztáson. Összesen heten pályáznak megüresedő posztjára. Helyettese, Solomon Berewa alelnök, a kormányzó Sierra Leone-i Néppárt jelöltje és Ernest Koroma, az Össznépi Kongresszus (APC) párt vezetője a két fő esélyes az utódlásra. A parlamenti választásokon a kormányzó néppártnak és az APC-nek van a legtöbb esélye a jó szereplésre. A néppártból nemrégiben kiszakadt Népi Mozgalom a Demokratikus Változásért sötét ló a parlamenti választásokon, megbízható közvélemény-kutatási adatok hiányában ugyanis nem tudható előre, mekkora lehet társadalmi támogatottsága.

2002-ben zárult le a tizenegy évig húzódó kegyetlen polgárháború, amelyben több mint 50 ezer ember vesztette életét. Sokféle jelszót hangoztattak a harcoló felek, de megfigyelők szerint a gyémántkereskedelem feletti ellenőrzés volt a háborúskodás egyetlen valódi tétje.

A természeti kincsekben gazdag nyugat-afrikai ország legnagyobb problémája a szegénység - a lakosság hetven százaléka a szegénységi küszöb alatt él. További súlyos gond a burjánzó korrupció, valamint a rengeteg állástalan és mindenből kiábrándult fiatal, többségükben volt gyerekkatonák, akiknek bőrét aggályok nélkül vitték vásárra a polgárháborús felek.

MTI - fidesz.hu