fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sátrakat állítottak fel Kijevben az ukrán ellenzék hívei
2007. augusztus 12., 18:01
Sátortábort állítottak fel Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető hívei Kijev központjában vasárnap, tiltakozva amiatt, hogy a központi választási bizottság formai hibára hivatkozva előző nap megtagadta a tömörülés jelöltjeinek regisztrálását a szeptember 30-i előre hozott parlamenti választásokra.

Timosenko Tömbjének mintegy ezer aktivistája fehér trikóban - rajta a tömörülés logójával, egy vörös szívvel - a központi választási bizottságnak a kijevi belvárosban álló székháza elé vonult, és ott mintegy száz sátrat vertek fel. Azzal fenyegetőznek, hogy mindaddig ott maradnak, amíg a testület vissza nem vonja a döntést, amely szerintük politikai indíttatású. A központi választási bizottság szombaton elutasította a tömörülés - a fő ukrán ellenzéki erő - jelöltjeinek regisztrálását arra hivatkozva, hogy azok elmulasztották kitölteni a jelentkezési űrlapnak azt a rovatát, amelyben a lakcímét kell megadnia a jelentkezőnek.

Az előre hozott választások kiírása egy hónapokig tartó belpolitikai válság feloldását célozta: a konfliktus a két ellenlábas, a Nyugat-barát Viktor Juscsenko elnök és a Moszkva-barát Viktor Janukovics kormányfő között robbant ki, miután Juscsenko elrendelte a parlament feloszlatását. A Nyugat-barát Timosenko Tömbje regisztrálásának megtagadása felveti a választás legitimitásának kérdését.

Ukrajna stabilitása mind a Kremlnek, mind a Nyugatnak érdekében áll, mely utóbbihoz Juscsenko közeledni törekszik azzal a távlati céllal, hogy országa majdan az Európai Unió és a NATO tagja legyen. A központi választási bizottságnak mintegy fele Janukovics híve, és Timosenko vádja szerint éppen a kormányfő áll a regisztrációt megtagadó döntés mögött. A bizottság fele, Janukovics emberei a regisztráció elutasítása mellett szavaztak, míg a testület másik fele tartózkodott. Janukovics tömörülése, a Régiók Pártja visszautasította Timosenko állításait, és azt állította, hogy a politikus népszerűségének növelése érdekében szítja a feszültséget.

Timosenko Tömbje vasárnap támogatást kapott a Juscsenko-féle Mi Ukrajnánk, Mi Önrendelkezésünk nevű párttól, amely tiltakozott a regisztráció megtagadása miatt, és sürgette a választási bizottságot, hogy vizsgálja felül a döntést. Marina Sztavnyijcsuk, az ukrán elnök titkárságvezető-helyettese, Juscsenko képviselője az alkotmánybíróságban és a központi választási bizottságban, úgy nyilatkozott, hogy a Timosenko Tömbje által a központi választási bizottsághoz benyújtott iratok megfelelnek a szükséges követelményeknek. Úgy vélekedett, hogy a tömörülés fellebbezést nyújthat be a regisztrációt megtagadó döntés ellen.

Az ukrán választási törvény értelmében augusztus 25-ig Timosenko Tömbje ismét benyújthatja a regisztrációs kérelmet. A tömörülés képviselője azonban közölte, hogy nem élnek ezzel, hanem bírósághoz fordulnak a regisztráció megtagadása miatt. Timosenko azzal fenyegetett, hogy az Európai Unió kormányaihoz fordul az ügyben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Nem regisztrálták Timosenko választási jelöltjeit