fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sikertelen koalíciós egyeztetés a fővárosban
2007. augusztus 14., 08:35
Módosítaná az MSZP a fővárosi koalíciós szerződést. Steiner Pál szocialista frakcióvezető az EU-s támogatások zavartalan beérkezését, valamint a főpolgármesteri hivatal átszervezését szeretné elérni. A szabad demokraták nem látják, hogy miben kéne változtatni.

Steiner Pál elmondta, hogy összeállították javaslatukat a koalíciós szerződés módosításának fő irányairól. Ezt annak kapcsán végezték el, hogy az MSZP és az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője politikai felkérést kapott a koalíciós szerződés módosításának összeállítására. A szocialista politikus szerint a két frakcióvezető tárgyalásai nem voltak sikeresek ez ügyben. Nem jött létre egy olyan szövegszerű javaslat, aminek megfelelően javasolhatnák a koalíciós szerződés módosítását. Hosszú egyeztetések voltak, s ezek alapján az jól látszik, hogy a szabad demokraták nagyjából és egészében nem módosítanák a koalíciós szerződést, csak a főpolgármester-helyettesek hatáskörét illetően - jegyezte meg a frakcióvezető.

A politikus közölte, hogy az élet által kialakított technikai jellegű módosítások mellett vannak olyan javaslatok is, amelyek például az EU-s támogatások zavartalanságát biztosítanák. Emellett a szerződés módosítására a szocialisták szerint azért is szükség lenne, mivel maga a megállapodás is rögzíti azt, hogy több kérdéskört 2007. március végéig értékelnek, áttekintenek. Ez azonban nem történt meg, nem foglakoztak például a koalíciós megállapodásban szereplő főpolgármesteri hivatali átszervezéssel sem, aminek rég lejárt a határideje - tette hozzá.

John Emese SZDSZ-frakcióvezető elmondta, hogy az SZDSZ nem készített javaslatot a koalíciós szerződés módosítására. Várják ez ügyben az MSZP javaslatát, mivel egyelőre nem látják azt, hogy melyek azok a dolgok, amelyeken az MSZP változtatni szeretne.
A politikus cáfolta, hogy az SZDSZ szorgalmazná a Koalíciós Egyeztető Tanács (KET) olyan jellegű kibővítését, hogy annak a főpolgármester-helyettesek is tagjai legyenek.

Utolsó privatizációs roham

Miközben a két koalíciós fél sikertelen egyeztetéseket folytat, a főváros a nagy közműcégek privatizációját vizsgálja, hogy abból oldja meg az anyagi gondokat. Nem hivatalos becslések szerint több tízmilliárd forintos bevételhez jutna a főváros a Főgáz Zrt.-ben és az Elmű Zrt.-ben lévő tulajdonhányadának eladásából. Atkári János volt főpolgármester-helyettes a Magyar Nemzetnek elmondta: az önkormányzat súlyos helyzetében a remélt bevétel csupán töredékét jelentené annak, amennyi a fővárosnak kell.

MNO - fidesz.hu