fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új munkaügyi kirendeltség nyílt Hódmezővásárhelyen
2007. augusztus 14., 08:45
Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, a kirendeltség az önkormányzat és az állam között létrejött ingatlancsere révén kerülhetett új épületbe.

A 174 hazai munkaügyi kirendeltség közül csaknem száz új épületbe költözött, illetve helyiségeit felújították, erre részben uniós forrásból mintegy 10 milliárd forintot fordított a kormányzat - közölte Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium koordinációs szakállamtitkára a hódmezővásárhelyi kirendeltség ünnepélyes átadásán. A felújítások célja, hogy a munkakeresőket, a munkaadókat méltó körülmények között fogadhassák - mondta a szakember az épület avatását követő sajtótájékoztatón. A szakállamtitkár közölte, az állami munkaügyi szervezetek komoly együttműködést alakítottak ki az önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel, s az elmúlt években lezajlott szemléletváltást követően a porfitorientált munkaközvetítő cégekkel is.

Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, a kirendeltség az önkormányzat és az állam között létrejött ingatlancsere révén kerülhetett új épületbe. A régi kirendeltség épületében az önkormányzat a jövő év végéig harminc szociális bérlakást alakít ki fiatal házasok számára, az ingatlan földszintjén pedig az önkormányzat idősgondozó szolgálata kap majd helyet. Az új, 640 négyzetméteres kirendeltségen a regionális munkaügyi központ 14 munkatársa várja a térség 2500 álláskeresőjét és a szakembereket kereső munkaadókat - hangzott el a sajtótájékoztatón.

MTI - fidesz.hu