fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Honi Gárda - a Fidesz reagálása az MSZP mai sajtótájékoztatójára
2007. augusztus 14., 15:32

A kormánypártok összevissza beszélnek a Honi Gárda kapcsán; jó lenne, ha egyeztetnék egymás között álláspontjukat. Míg Szekeres Imre honvédelmi miniszter üdvözölte az ellenzéki javaslatot a Honi Gárda létrehozására, az SZDSZ máris kifogást emelt, az MSZP pedig ma éppen a Honi Gárda kapcsán igyekszik besározni politikai ellenfeleit. Sajnos ez a káosz és kapkodás nemcsak a kormánypártok kommunikációjában, hanem a kormányzat intézkedéseiben is tetten érhető, aminek eredménye egy minden szempontból leromló, egyre lassuló gazdaságú, súlyos válsággal küzdő gyenge Magyarország. Talán inkább ezzel kellene foglalkoznia az MSZP-nek.


Budapest, 2007. augusztus 14.


Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője