Aki miatt a miniszterelnök most Bátonyterenyére ment kampányolni, persze aligha vádolható oktalansággal: Ványa Gábor a politika és az üzlet világa közül az utóbbit választotta, a hét végén ezért kellett új polgármestert választani.

Gyurcsány Ferenc gyűlése mintaszerűre sikeredett. Igaz, kissé kínos volt, amikor a bányásznyugdíjasok énekkarát sokadszorra pozicionálták újra a kormányfő PR-osai. A közönség zömét is idős emberek tették ki, akik meghatottan hallgatták végig az énekkart, nekik még mondott valamit a "Szerencse fel, szerencse le! Ilyen a bányász élete!" strófa. A miniszterelnök mondandójára ez már nem volt igaz. A javát nem értették, amit meg igen, igyekeztek nem érteni. Hiszen lehetetlen, hogy tényleg a "mieink" miatt lenne megszorítás, lenne megélhetetlenségi minimálbér, vizit- és tandíj. Vagy ha mégis, majd megjavul a "Feri gyerek", vagy majd csak jön megint "a Gyula", ő a mi kutyánk kölyke. S persze bárcsak, bárcsak itt lenne még az "Öreg". Az "Öreg", akit már nyíltan megtagadott a "Feri gyerek", s akit anno az elsők között árult el "a Gyula" is. Nemcsak politikailag, emberileg is.

1989 áprilisában Kádár János utoljára szólal fel. A volt főtitkár nem akar beszélni, tisztában van fizikai és mentális lehetőségeivel, "a Gyuláék" azonban mégis beszéltetik. Ne finomítsunk: lejáratják, hülyét csinálnak belőle. A történelem fintora, hogy hetvenötödik születésnapjára Horn is megkapja pártjától a "búcsú felszólalást". Az pedig inkább csak a jelenlegi közéleti morált minősíti, hogy a pár ezer dollárért odaszervezett Gorbacsov ölelésének mámorában "a Gyulának" fel sem tűnik, hogy szánalmas bohócot csináltak belőle.

Nem tűnt fel ez a bátonyterenyei bányát veszített bányászoknak sem, avagy valószínűleg inkább igyekeztek ezt sem észrevenni. Hiszen, ha igen, akkor hitüknek egy újabb pillérje omlana össze: az MSZP tényleg megtagadta a múltjukat, kvázi, egész életüket.

Ennél már jobb álmodni... Az MSZP kínálta ideológiai álomegyveleg egyszerű: dicső szocialista múlt modern szociáldemokrácia mellett, leöntve jó adag harcos antifasizmussal. Bódító szókoktél. A "dicső szocialista múlt" persze hivatalosan nem létezik, ám gesztusait a vörös kampánydzsekin át a zárt gyűlésen dúdolt Internacionáléig megkapja a szoci hívő.

A modern szociáldemokrácia jól hangzik: modern, pozitív hangzású szó, bármi elé illik. A szocdem kifejezés a baloldali fülnek általában jól cseng, a jobboldalit meg nem irritálja túlzottan. Kár, hogy a Magyar Szocialista Pártnak semmi köze a szociáldemokráciához. A volt szocialista országok szegfűs pártjainak a nyugatiakkal ellentétben nincs semmilyen élő szociáldemokrata múltjuk, nincs szakszervezeti hátterük, nem kötődnek a munkássághoz. Tagjaik nyugdíjasok, pártfunkcionáriusok és a párt színeiben funkciót viselő vagy arra számító politikai menedzserek - utóbbi persze nem csak MSZP-s sajátosság.

Gyurcsány roppantul szeret Tony Blairre hivatkozni, az ő tanítványának vallja magát. Nem az: az MSZP elnöke legfeljebb a volt angol munkáspárti vezető PR-osaitól tanult, igaz, azoktól igen szorgalmasan.

S végül az antifasizmus. Magyarországon ma nincs fasiszta veszély, úgy tűnik azonban, hogy az MSZP vezetői szerint igény van rá. Az elmúlt években rendre akkor voltak "fasiszta esetek", amikor a szocialisták kormányoztak. Az MSZP vezette kormányok ez ellen semmit sem tettek, s most sincs ez másként. A félkatonai szervezetek ellen fel kell lépni, ha veszélyesek az alkotmányos rendre. Kádár sírjának feldúlóit, Ságvári emléktáblájának leverőit meg kell találni, egy "köztársaság antifasiszta kormányának" ez lenne a dolga, s nem egy rémeszme pártcélokra való felhasználása.

Bátonyterenyén a hét végén, ha a tizennyolc szavazattal is, de ismét a szocialista jelölt nyert. A baloldali választók túlnyomó többsége otthon maradt. Nem volt már kedvük álmodni, s főleg az álomból felébredni.

Máté T. Gyula, Magyar Hírlap

fidesz.hu