fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A muravidéki magyarság is részt vesz a párkányi kis MÁÉRT-on
2007. augusztus 17., 09:52
Az idén a Magyar Koalíció Pártja szervezésében találkoznak a határon túli magyar szervezetek, az úgynevezett "kis MÁÉRT" tanácskozására ezúttal Párkányban kerül sor. A szeptember 1-jére összehívott találkozón először képviselteti magát a muravidéki magyarság — tájékoztatott Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke, a találkozó főszervezője.

Két hét múlva kerül sor a kis MÁÉRT-ra Párkányban - mondta el Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke, a rendezvény főszervezője. A politikus szerint a legnagyobb áttörés, hogy a státuszirodák képviselői is jelen lesznek a találkozón, mivel ők azok, akik a kedvezménytörvény elérhetőségét és a magyar igazolványok kiadását, felújítását segítik.

Azért szükséges ez, mert Duray szerint, mióta a magyar kormány a Határon Túli Magyarok Hivatalának megszüntetése mellett döntött, az irodákkal senki nem tartja a kapcsolatot, gondjaikat nem tudják közös fórumon megbeszélni.

Másik fontos kérdés lesz, hogy a Szülőföld Alap által megvalósított támogatási rendszerről egyeztessenek, mivel a határon túliaknak több kifogásuk is van, Duray szerint mindenütt nehezményezik, hogy a kuratórium, illetve a szakmai kollégiumok úgy álltak össze, hogy a határon túli magyarok mindenütt leszavazhatók legyenek. Ráadásul nincs mindenkinek szavazati joga, s ezen mindenképpen változtatni kellene.

Az MKP által javasolt napirendi pontok között nem szerepel az autonómia, sem a kettős állampolgárság kérdése, de a találkozón bárki javasolhat új témákat is.


kitekinto.hu - mno.hu