Augusztus másodikán két mini-tengeralattjárót juttatott le 4200 méteres mélységbe éppen a pólus alatt, egészen a tengerfenékig. A két vízi jármű 3-3 fős legénysége rozsdamentes titánötvözetből készült orosz zászlót rögzített a tengerfenékhez; az Arktika 2007 elnevezésű expedíciónak ugyanis bevallott politikai célja volt emlékeztetni a világot arra, hogy Oroszország igényt tart a kőolajban és földgázban valószínűleg gazdag tengeri térségre.

Közben orosz tudósok gőzerővel próbálják bizonyítani, hogy az Északi-sark alatti tengerfenék Oroszország északi kontinentális talapzatának geológiai folytatása, ezért az ország joggal követelheti magának ezt a tengeri térséget az ENSZ tengerjogi konvenciója értelmében. Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben kijelentette, hogy Oroszország mindent megtesz az Északi-sarkvidékhez fűződő stratégiai, gazdasági és katonai érdekeinek védelmében.

Öt állam - Kanada, Oroszország, az Egyesült Államok, Dánia és Norvégia - formál jogot az északi-sarki térségre, pedig szárazföld nincs is a területén, csak jégpáncéllal borított víz. Dánia követte elsőként az orosz példát: tudósok indultak az Arktiszra Koppenhágából, hogy bizonyítékot keressenek arra a tételükre, amely szerint a Jeges-tenger mélyén húzódó Lomonoszov-hátság geológiai folytatása a Dániához tartozó Grönlandnak. A cél ez esetben sem pusztán egy tudományos hipotézis bizonyítása; az expedíció tudományos muníciót hivatott szolgáltatni a dán diplomáciának az Északi-sarkra vonatkozó jogigény alátámasztásához.

Kanada is megerősítette jogigényét, sőt nem is érte be tudományos expedíciókkal. Az ország miniszterelnöke, Stephen Harper bejelentette, hogy Kanada két katonai létesítményt - egy támaszpontot és egy mélytengeri kikötőt - épít az Északi-sarkvidéken. Hozzátette: Ottawa több milliárd dollárt áldoz arra, hogy megvédelmezze az ország Északi-sarkvidékhez fűződő jogait. Közölte, hogy hat-nyolc speciális járőrhajót építenek Kanadában az északnyugati átjáró biztosítása végett. (E tengeri útvonal a Jeges-tengeren és melléktengerein, illetve a kanadai sarkvidéki szigetvilág körüli vizeken keresztül köti össze a Csendes- és az Atlanti-óceánt.) Az Egyesült Államok bírálta e kanadai bejelentést, mondván, hogy az északnyugati átjáró nemzetközi vízi útvonal, amely mindenki előtt nyitva áll.

Az Északi-sark eddig felfedezők és tudósok terrénuma volt, államok nem vetekedtek érte, mint más területekért, hiszen a térség nagy része állandóan jég alatt van, és a tenger túl mély ott ahhoz, hogy az eddigi eszközökkel gazdaságosan ki lehetett volna aknázni ásványkincseit. Mindazonáltal egyre nyilvánvalóbb, hogy a klímaváltozás nyomán hatalmas jelentőségű gazdasági térséggé válik - vélekedett a Neue Zürcher Zeitung elemzője.

A globális felmelegedés hatására egyre inkább visszahúzódik a jégtakaró, s egyre nagyobb vízfelületek válnak hajózhatóvá az arktikus térségben. A jégtakaró visszahúzódásának gyors üteme fölveti a térség gyakorlati hasznosításának kérdését, hiszen magában rejtheti a Föld még feltáratlan kőolaj- és földgázkincsének 25 százalékát, s roppant fontos vízi útvonalak vezethetnek át rajta a jövőben.

Az Arktisz nemzetközi jogi helyzete alig szabályozott, éppen azért, mert az államok eddig kevéssé érdeklődtek iránta. Több ország az ENSZ tengerjogi konvenciója alapján követelné magának, más országok jogértelmezése szerint viszont az egyáltalán nem is vonatkozik az Északi-sark térségére.

Az érdekelt nyugati országok mindenesetre meghökkenéssel és felháborodással fogadták az egyoldalú orosz lépést, s egyúttal tanácstalanul is, mert nincs semmiféle egyeztetett stratégiájuk, s mert láthatólag nemcsak Oroszországnak, hanem egymásnak is versenytársai ezen a téren. A Nyugat számára - különösen az orosz energiaszállításoktól függő Európa számára - nagy a tét. Ha orosz kézbe jutnának a térség feltételezett energiahordozói, Európa energiaellátása még inkább függene Moszkva jóindulatától, mint jelenleg.

Ha viszont nyugati ellenőrzés alá kerülne az Északi-sark, akkor feltehetően hosszú távra szavatolható lenne Európa energiabiztonsága, csökkenhetne, vagy talán meg is szűnhetne az orosz szállításoktól való függősége. Ehhez azonban a nyugati államoknak egységesen, közös stratégiát követve kellene fellépniük, már csak azért is, mert ha folytatják versengésüket, tovább gyengíthetik vele a transzatlanti összetartást - állapította meg a tekintélyes svájci lap.

Egyes nyugati megfigyelők nyugalomra intenek. Szerintük nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani az orosz sietségnek, hiszen a hatalmas európai-ázsiai országnak úgysincs technológiája az északi-sarki ásványkincsek kitermeléséhez. A belátható jövőben nem is lesz, így minden lépésében rá lenne utalva a nagy nyugati cégek tőkéjére és technológiájára. Mások szerint viszont egyáltalán nem szabad félvállról venni Oroszország "nyomulását", mert Moszkva - mint ahogy a múltban már többször is - kijátszhatja egymás ellen a nyugati konszerneket. Ráadásul még távolról sem merültek ki Oroszország szárazföldi földgáz- és olajkészletei, így a kiaknázás nem sürgős neki, csak a jogigény érvényesítése. Ha már megkaparintotta a térséget, nyugodtan bevárhatja, amíg szert tesz a szükséges technológiákra.


MTI - fidesz.hu