Egy másik ismerős arról beszél, sose tudta elképzelni, hogy máshol éljen, de mostanában komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy új hazát keres. Ugyanezt mondja egy régi barát is.

Borongós tekintettel mered maga elé, miközben azt fejtegeti, szívesen kezdené újra bárhol a világon, mert a magyarnak kitelt az ideje saját, megszentelt földjén. Hozzáteszi: nem egy embert ismer, aki hozzá hasonlóan hajlandó lenne a szívét kitépve elmenni, mert más kiutat nem lát. Tamás felesége egyetértőleg bólogat, bizony ő is kivándorolna, itt már nem tud, nem is akar élni, de amúgy sincs rá szükség. Csak a szüntelen iskola- és tankönyvreformokban tobzódó kormányzat nem látja, hogy folyamatosan és aggasztóan romlik az ifjúság. Ő már nem tud mit kezdeni az erkölcsöt semmibe vevő új nemzedékkel, amely számára az erőszak olyan természetes, mint dédapáinknak a savanyúvizes nagyfröccs. Kifejti az elméletét arról, hogy a kereskedelmi televíziózás többet ártott a nemzetnek, mint a tatárjárás, mert a romokat el lehet takarítani, de a megbomlott agyakat legfeljebb az Úristen képes újjágyógyítani.

Embertelen agymosásnak vetik alá az ifjúságot, amely lassan esélyt sem kap arra, hogy ha eljön az ideje, képes legyen a vállára venni és megváltani ezt a boldogtalan nemzetet.

Valami végleg megváltozott. Eltört. Nem lassan, észrevétlenül, hanem gyorsan és harsányan. Cinikusan, embertelenül, megállíthatatlanul. A haza kiárusítása gyorsabban megy, mint az államalapítás. Pedig de szeretnénk hinni abban, hogy a kasszandrai jóslatok Magyarország, sőt a világ jövőjéről erősen túloznak, és tévesek a globális összeesküvésről szóló elméletek is. Hogy mindazok, akiket a népek bölcsességükben és megfontoltságukban az élükre emeltek, különbséget tudnak tenni közjó és közrossz között, és persze a közjót választják.

Különbséget tudnak tenni Isten és pénz között, és persze Istent választják. De nem. Se a közjó, se Isten nem kell. Így épül fel a pénz demokráciája. A többi néma csend. Az élet túlságosan egyszerű, talán ezért is látszik olyan bonyolultnak. Gondoljunk csak bele: egyetlen gügye népmese tanulságai alapján békében és mosolyban le lehetne élni és éltetni a nyúlfarknyi életet.

Olyat, ahol győz az igazság, a tisztesség. Győz a talpig becsületes parasztember, akinek nem lopták ki a tarisznyából a szalonnát és az új kenyeret. De az EU viszi a tarisznyát is. Hivatalos történelme során, ha kellett, a magyar sokszor parázsba dugta a karját, és büszke volt rá, hogy tűri a fájdalmat. Mert volt miért tűrnie. Tűrte az övéiért, tűrte utódaiért, a szebb jövőért. Jobb világot akart átadni, mint amilyet kapott. Ma már nem is kell a tűzbe dugni a kezünket ahhoz, hogy érezzük tulajdon húsunk égett szagát. Tele van vele Pannónia levegője.

Fehér Béla. Magyar Nemzet


fidesz.hu