fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Futballmeccsel hangoltak a rendőrök az ünnepre
2007. augusztus 18., 14:01
Az indokoltnál jóval nagyobb biztonsági intézkedések előzték meg, illetve követték az amúgy sima Budapest Honvéd-Hamburg labdarúgó-mérkőzést. Rendőrségi források szerint a kivezényelt állománynak kapóra jött a gyakorlás a közelgő ünnepek előtt - írja a Magyar Hírlap.

"Na, ezek már október 23-ra gyakorolnak" - hangzott el a Budapest Honvéd-Hamburg UEFA-kupa-selejtező alatt az újpesti Szusza Ferenc stadion nézőterén. Tavaly óta az ilyen mondatokat már nem lehet csak egy kézlegyintéssel elintézni, meg aztán ha politikusok vagy sportvezetők okkal, ok nélkül bedobnak egy-egy terrorveszélyről szóló sziporkát, akkor labdarúgó-mérkőzésen simán belefér valami hasonló.

Vitathatatlan, hogy feltűnően sok, több száz rendőr volt a stadionban, ráadásul a meccs előtt és után az arénát csak egyenes vonalban lehetett megközelíteni, a mellékutcákat rendőri tiltás miatt lehetetlen volt igénybe venni. Ha ehhez még hozzáveszünk néhány, az ősidőkből megmaradt vízágyús, illetve rohamkocsit, máris háborús övezetben, de legalábbis szép emlékű Fradi-Dózsán érezhettük magunkat.

Ezúttal elsősorban nem erődemonstrációról, hanem elővigyázatosságról volt szó. A Honvéd sajtóosztályán megtudtuk, hogy a klub a létszám megjelölése nélkül (arról a BRFK döntött) kérte a kiemelt biztosítást, feltételezések szerint a tavaszi kupadöntő rossz tapasztalatai miatt. A Honvéd-Debrecen finálé előtt ugyanis összecsaptak a kispesti és az újpesti ultrák, és most is fennállt a veszélye annak, hogy a lila hívek megtámadják a náluk vendégségben is otthon lévő riválisaikat. "Inkább túlbiztosítottuk az eseményt, mintsem egy kevés is hiányozzon a békéhez. Ráadásul azt sem tudtuk, hogy mire számítsunk a hamburgiaktól" - hangzott az indoklás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese érdeklődésünkre csak annyit mondott: a mérkőzést a szükséges létszámmal (más forrás szerint ötszáz rendőrrel) és a megfelelő technikával biztosították. Rendbontás, rendzavarás nem történt, senkit sem állítottak elő.

Magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásunk a szokatlanul nagy létszám kapcsán azt mondta: az esemény kapóra jött az augusztus 19-20-i rendezvények biztosítását hetek óta gyakorló rendőröknek. Szavai szerint a rendőri vezetés a helyszínparancsnokoknak és az állománynak is világossá tette, hogy az ünnepi rendezvények biztosításakor a legkisebb hibát vagy szakszerűtlenséget sem tűri el.

Magyar Hírlap


fidesz.hu