Ja, hogy csak posztadoleszcens a mi Dianánk? Akkor megnyugodhatunk. És ki állapította ezt meg róla? Hát ő maga. És hol? Az egyik legnézettebb kereskedelmi tévé reggeli műsorában. Ahol Pelle János szerint a műsorvezetők, Jakupcsek Gabriella és Nemere István író a "legnagyobb empátiával" kérdezgették. Pelle a szakirodalomra támaszkodva leírja nekünk, kik a posztadoleszcensek: a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok, akik az igazi serdülőkhöz, az adoleszcensekhez hasonlóan viselkednek. "Vannak extrém esetek is: Bácsfi Diánáé is ilyen, aki magát örök gyereknek tartja" - írja Pelle. Mi meg atyai vagy anyai jóságos szívünkkel megbocsátunk a gyermeknek.

"Jöjjön el az én országom" - hirdette az SZDSZ. És az imádság meghallgattatott: eljött az ő országuk, ezért most megbocsátanak az ellenük vétkezőnek, főként ha a javukra vétkezett. Most éppen a fantasyjátékok kötik le, és már nem is érti, mi imádnivalót talált Szálasiban. Pont ő, egy magas rangú NBH-s tiszt leánya, adta az operettfasiszta műsort a pattanásig feszült belpolitikai hangulatban.

Szegény Tasnádit miért verte az SZDSZ országának istene agysorvadással? Miért nem volt elég a posztadoleszcencia? Ki érti? Hisz látszólag ő is csak egy ártalmatlan örök gyerek. És mivel merik vádolni? Hús-vér emberekkel eljátszott fantasyjátékokkal, a Keresztapa-filmekből ellesett maffiamódszerek valósághű utánzásával, a dráma tetőfokán a sósav mint kellék alkalmazásával.

Ez mérhetetlenül igazságtalan. És a történelem még igazságtalanabb. Hiszen Dolfi, a tájképfestő is posztadoleszcens lehetett, ha túléli a fantasyt, talán nem is értette volna, miért üvöltözött annyi ember előtt, a karját lengetve. Egy megbocsátó attitűdű világban talán ő is bevallotta volna Nürnbergben a szifiliszt, amit Bécsben szedett össze, és a kamaszkori szinten megrekedve, szégyellte. Egy szakmailag támadhatatlan igazságügyi szakértő véleménye alapján lehet, hogy Hitlernek is megbocsátottunk volna, de legalábbis házi őrizetben öregedhetett volna meg?

Torkos Matild, Magyar Hírlap


fidesz.hu