fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A hajó, amely egyedül képes megvédeni egy világvárost
2007. augusztus 18., 16:08
Sikeresen teljesítette a tengeri próbák első szakaszát a Daring, a brit haditengerészet legújabb hajója, amelyet sokan a világ legmodernebb rakétás rombolójának tartanak. Az egymilliárd fontba (mintegy 380 milliárd forint) kerülő hajó 2009-ben áll szolgálatba. Az inforadio.hu írása.

Az elmúlt hónapban több mint kétszáz emberrel a fedélzetén teljesítette a mindig kritikus első tengeri teszteket a Daring (magyarul merész, vakmerő), amely a vadonatúj 45-ös jelzésű brit rombolóosztály első tagja. Az időnként igencsak viharos tengeren végrehajtott próbák során elsősorban a hajó meghajtását tették próbára, sikerrel: nulláról két perc alatt érte el a 31 csomós (mintegy 57 kilométer/órás) végsebességét.

Megdolgoztatták a Daring 114 milliméteres főlövegét, és rakétalövészetet is tartottak. Utóbbiak adják a légvédelmi feladatkörre optimalizált romboló fő erejét, a rövid-közepes hatótávolságú Aster 15 és a nagy hatótávolságú Aster 30 rakéták repülők és rakéták ellen egyaránt bevethetők, manőverező képességük húszszorosan felülmúlja egy Forma-1-es versenyautóét.

A gyártó BAE Systems és a királyi haditengerészet képviselői egyaránt elégedetten nyilatkoztak a próbák első szakaszának lezárása után. A tesztek alatt a fedélzeten szolgáló rangidős tiszt, David Shutts szerint a Daring máris eléri a meghatározott paramétereket, és hatalmas erősítést jelent majd a brit haditengerészet számára.

A gyártó cég felszíni hajókért felelős részlegének vezetője a radarrendszer 300 kilométeres látósugarát emelte ki. Vic Emery szerint ez azt jelenti, hogy ha a Daring a Temzét vet horgonyt, akkor egész Londont képes lesz megvédeni repülőgépek és rakéták támadásától.

Modern felszerelés

A hajó képességeinek gerince a brit-francia-olasz együttműködésében elkészült PAAMS légvédelmi rendszer, a SAMPSON integrált radar és tűzvezető rendszer, az Aster rakéták, valamint a SYLVER függőleges rakétakilövő. Utóbbiba betölthetők a hajók ellen bevethető Harpoon rakéták, és némi átalakítás után a szárazföldi célok elpusztítására alkalmas amerikai Tomahawk cirkálórakéták is.

Egy adat a SAMPSON képességeinek érzékeltetésére: a radar képes követni és az ellencsapás számára megjelölni egy krikettlabda nagyságú, a hangsebesség háromszorosával haladó tárgyat is.

A hajó közeli védelméről a két darab 30 milliméteres Oerlikon gépágyú, és a szintén két darab - teljesen automatizált, saját tűzvezető rendszerrel bíró - 20 milliméteres Phalanx gépágyú gondoskodik.

A rombolón egy helikopter szolgál majd, amely kezdetben egy Westland Lynx, később valószínűleg egy Augusta Westland lesz majd.

Tölthetik az mp3-at

A romboló alakját úgy tervezték, hogy minél nagyobb mértékben legyen képes a lopakodásra, azaz ne egy helyre verje vissza a radarsugarakat, hanem szórja szét azokat. A munkát sikerrel koronázta, a 152,4 méter hosszú, a hídnál 21,2 méter széles, 5 méteres merülésű, 7.350 tonna vízkiszorítású hajó radarképe mindössze egy kis halászhajóéval azonos nagyságú.

A hajón szolgáló személyzet sokkal nagyobb kényelemben dolgozhat, mint elődeik; míg korábban akár negyven tengerésznek is osztoznia kellett egy kabinon, most egyikben sem szállásolnak el hat haditengerésznél többet; szolgálatba állítás után egyébként 190-en szolgálnak majd a hajón. Minden teremben van internet, és az mp3 lejátszók töltéséhez is kialakítottak csatlakozó pontokat.

A 45-ös osztály hatótávolsága majdnem kétszer akkora (gazdaságos üzemmódban 13 ezer kilométer), mint a felváltandó 42-es osztályé, amit egyebek mellett a 45 százalékkal hatékonyabb üzemanyag-felhasználás tesz lehetővé.

A 45-ös osztályból eredetileg 12 darab építését tervezték, amit előbb nyolcra, majd hatra csökkentettek, bár a hírek szerint a haditengerészet még nem tett le arról, hogy a plusz két egység is megépülhet.

A hat egység mindegyike kapott már nevet, a második a már vízre bocsátott, a felszerelés fázisában lévő Dauntless (Rettenthetetlen, tervezett szolgálatba állítás: 2010), a harmadik a valószínűleg novemberben vízre bocsátandó Diamond (Gyémánt, 2010), míg a Dragon (Sárkány), a Defender (Védelmező) és a Duncan még az építés korábbi fázisában van.

inforadio.hu


fidesz.hu