Különös harangszó volt ez a ma reggeli. Az éjjel esett, s az eső lemosta a közeli hegyek, s a falu porát. S a megtisztult levegőben oly közel jött a harangzúgás, hogy ébredésem első pillanataiban azt hittem, Quasimodóként közvetlen közelről hallom azt, egy távoli, mesebeli templom tornyában. De nem lehettem a nyomorék harangozó, mert az tán mégse lehet, hogy valaki a saját harangozására ébredjen fel!

Quasimodo... Érdekes. Mostanában sokszor eszembe jut megnyomorított alakja. Főleg ha magamra, és sok társamra gondolok ott, a Duna-parti csúcsos házban. Ott együtt a sok lelki Quasimodo. A megnyomorítottak. A tenni akarók és megalkuvók, az alkut kötők és a nem alkuvók, a vásározók és a krisztusi ostort kézben hordók, az ifjú hittel érkezők, s a belefáradtak. A sokunk lelkében vívódó kettősség, a jó és a rossz.

A terasz korlátjára támaszkodva, miközben a Pápavár csúcsa még ködbe burkolózott fázósan, s a harang zúgása hol halkabban, hol erősebben verte dobhártyámat, a sok kicsi harangozó között eszembe jutottál Te is. Az én harangozóm, a mi harangozónk. Te és a Többiek. A nem alkuvók, a tisztán látók; az alkuszok, az árulók, a kivárók, a lapítók örök ellenségei. Ti, a konok igazság, a tisztesség és a becsület, a kitartás és a magányosság "nyomorék-púpját" viselők. A sokakat, és engem is felébresztő Quasimodók.

Harangozzatok, húzzátok lelketek szakadtáig azt az istenverte harangot, mert ébreszteni kell!

Nézem, hallgatom a bakonybéli hajnalt. Lassan a természet is kitörli szeméből az álom könnycseppjeit, s ébredezni kezd. A hangok, a fények, s a színek hitvallása megnyugtatja riadt szívemet: Van Feltámadás! Szűz Mária országa nem veszett el! Hirdessétek harangok! Nagy vihar dúl a világban, s ha majd elvonul, a tiszta levegőben tán többen meghallják hívó szavát.

Bakonybél, 2007. augusztus 18.-án.

Heintz Tamás, gondola.hu


fidesz.hu