Az elvtársak annak idején meg voltak győződve arról, hogy a szélnek és a víznek is parancsolhatnak, mára már erről leszoktak, de a gazdaságot továbbra is úgy kezelik, mintha nem objektív törvényszerűségek szerint, hanem pártunk és kormányunk szeszélyeinek megfelelően működne. Különben mivel lehetne magyarázni, hogy a gazdaság teljesítőképességén felül sikerült kiköltekezni. Amit most megélünk, az a korábbi osztogatást követő törvényszerű nadrágszíjszorítás, ami iskolapéldája lehet annak, hogy a gazdaság, afféle Lúdas Matyiként, miként veri le háromszor rajtunk azt, amit a kormányzat elosztogatott. Ki vonná kétségbe, hogy sokat szenvedett népünkért, a közért dolgozó alkalmazottaknak már régen kijárt egy kiadós fizetésemelés, hogy a nyugdíjasaink több juttatást érdemelnek, hogy egészségügyünk balkáni, önkormányzataink anyagi helyzetéről már nem is beszélve.

A gond csak az: ha ezekbe a feneketlen hordókba több pénzt pumpálunk bele, mint amit megtermeltünk, akkor az általában háromszor annyiba kerül, mint ha addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. A költekezés után ugyanis először valahogy vissza kell pótolni az államkasszába, amit ugyanazok a polgárok fizetnek meg, akiknek megemelték fizetését és társadalmi juttatásait, vagyis növekednek az elvonások. Másodszor akkor veri le rajtunk a gazdaság ezt, amikor a megnövekedett elvonások és a kormány kényszerű nadrágszíjmeghúzó politikája miatt zsugorodni kezd a gazdaság, és elvesztjük azt a hasznot, amit az üzletmenet bővítése egy ésszerű gazdálkodás mellett hozhatott volna. Harmadszor akkor, amikor megfizetjük annak az árát, hogy az osztogatás miatt nem lehetett végrehajtani a már egy évtizede régóta esedékes államháztartási reformokat. A késlekedés miatt persze az átalakítás költségei is folyamatosan emelkedtek.

Na jó, a fiúk egy kicsit túlköltekeztek, de most korrigálnak, és újra felgyorsul a növekedés. Egyrészt senki nem merne mérget venni arra ebben az országban, hogy a választások közeledtével nem éled-e fel ismét az osztogató kedv, mely esetleg semmissé teheti a mostani megszorítások pozitív hatásait. Ennek a kísértésnek ugyanis a rendszerváltás óta még egyetlen kormány sem tudott ellenállni. De tételezzük fel, hogy a jelenleg hatalmon lévők ezúttal szilárdak lesznek, mint a szikla, és uniós támogatással megőrzik programjuk irányvonalát. Akkor viszont az uniós pénzek felszívásával lesz gond. Egy zsugorodó gazdaság ugyanis jóval nehezebben építi be a többletforrásokat, mint egy felfelé szálló ágban lévő, mely oly természetesen integrálja fejlődésébe az újabb pénzeket, mint tizenhét éves kamasz fiam a rántott husit.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egy olyan nyitott gazdaságnak, mint a magyar, nem szabad a leggyengébb mutatókat produkálnia a régióban. Különösen nem egy amerikai hitelválság kellős közepén. Hogy mi közünk nekünk az amerikaiak pénztárcájához? Sajnos, ha tömött, akkor igen kevés, és a ha üres, akkor igen sok. Az a helyzet ugyanis, hogy amennyiben az amerikai fogyasztás csökken, akkor visszaesik a kínai, indiai, mexikói és brazil export is. Mivel ezzel csökken a nyersanyagok iránti kereslet, így lelassul az orosz gazdaság is, és esni kezdenek a nyersanyagárak. A befektetők pedig elkezdik kivonni a pénzüket az eddig stabilan fejlődő feltörekvő országokból, amelyeknek így a valutájuk is veszíteni fog az értékéből. A kivonás természetesen nemcsak a feltörekvő óriásokat fogja érinteni, hanem ebből a kategóriából a legnagyobb kockázatot jelentő, vagyis a legrosszabb gazdasági mutatókat produkáló országokat. Ezért nem szabad a sor végén lenni, ha beüt a krach.

Én persze megértem, hogy az újraválasztás fontos dolog a kormánynak, de a megszorítósdi minden napja a kormány esélyeit ássa alá. Na és ha mondjuk idén karácsony előtt egy héttel, a tavalyihoz hasonlóan, megint előre beszedik valami feltöltés címén összes vélt és valós adónkat, akkor már nem is érdemes 2010-ben választásokat rendezni. A jobboldalon mocsárnak, a baloldalon középparasztnak hívott réteg ugyanis egy emberként fog narancsszínű pólót húzni, mert különben az asszony beadja a válópert.

Szalontay Mihály, Magyar Hírlap


fidesz.hu