fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Értelmiségiek kongatták meg a vészharangot Debrecenben
2007. augusztus 22., 11:35
A Márciusi Charta alapítói tegnap Debrecenben vitatták meg a hazánk közállapotát meghatározó kérdéseket. A Csoóri Sándor író által életre hívott autonóm értelmiségi mozgalom tagjai és az érdeklődők a Református Kollégium Oratóriumában tartották tanácskozásukat. A Magyar Hírlap írása.

Tavasszal több mint száz ismert közéleti személyiség döntött a mozgalom megalapításáról, miután csatlakozott Csoóri Sándor márciusban írt leveléhez. A magukat Magyar Szellemi Felsőházként meghatározó értelmiségiek célul tűzték ki, hogy feltárják Magyarország válságának tüneteit, és javaslatokat tegyenek megszüntetésére.

Házigazdaként Derencsényi István esperes köszöntőjében elmondta, bizonyság a találkozó, hogy ismét hallatja hangját a nem megvásárolható, nem megfélemlíthető értelmiség. A levezető elnök, Székelyhidi Ágoston jelképesnek nevezte a helyszínt, mert itt mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását annak idején. Mint mondta: most ismét trónfosztásra van szükség, hogy a saját nemzetüket gyarmati sorba taszítók eltűnjenek a hatalomból.

Csoóri Sándor felszólalásában azt mondta: "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyik napon nérói lazasággal ismeri be, hogy hazudott, majd másnap a reformok szükségességéről tart lelkesítő beszédet. A történtek azóta is bebizonyították: a politikusok által kiagyalt reformok csak az ő hatalmi és egyéni érdekeiket szolgálják." Szerinte fel kell ocsúdni, és fel kell lépni a zsarnoki demokrácia ellen.

Csaknem nosztalgiát érezhetünk a Kádár-Aczél-korszak iránt, mert akkor legalább a tehetségét nem vitatták el azoknak az alkotóknak, akiket szilenciumra ítéltek - mondta Alexa Károly irodalomtörténész. A médiavilágról szólva megemlítette: a köztelevízió már rég elfelejtette a semlegesség gondolatát is. Mostanában leginkább arra törekszik, hogy "megdolgozza a terepet" a szociálliberális globalisták számára. A mai hatalomnak el kell tűnnie, az utánuk következő kormány pedig számíthat a felelős értelmiség tapasztalatára és támogatására.

Gurbán György, Magyar Hírlap


fidesz.hu