fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A tűzijáték után ketten zuhantak le a Duna-partról
2007. augusztus 22., 11:37
Többen különös körülmények között szenvedtek balesetet az ünnepen. A figyelmetlenségnek is betudható esetek szomorú egyenlege: egy halott, két súlyos és öt könnyebb sérült. Bár a tavalyi tragédiával ellentétben az idei tűzijátéknak nem voltak sérültjei, a rendezvény után ketten zuhantak le a Duna-partról. A Magyar Hírlap összefoglalója.

Súlyos gerincsérülést szenvedett az harminc év körüli nő, aki a tűzijáték után kislányával együtt zuhant le a Lágymányosi és a Petőfi híd közötti magas partfalról. A hatéves kislány zúzódásokkal megúszta a balesetet, az anyára azonban az idegrendszeri károsodás miatt több műtét vár, és még nem tudni, hogy sérülései maradandóak lesznek-e. A tűzoltók csak többórás küzdelem után, hajnalban tudták speciális eszközökkel kiemelni a sérülteket a nyolc méter magas partfal aljáról. Az anyát kihűlt állapotban szállították kórházba. A kislány elmondása szerint a tűzijáték végén egy szerencsétlen mozdulat következtében zuhantak le.

Vértesszőlősön villámcsapás ért egy középkorú embert az ünnep estéjén. A férfi egy vasoszlop mellett állt, amikor a baleset bekövetkezett. Nem szenvedett súlyos sérüléseket.

Szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Pinnyén egy tizenegy éves fiút ért súlyos áramütés a vasútállomáson. A fiú több társával felmászott az egyik tehervagon tetejére, túl közel került a felsővezetékhez, és az őt ért áramütés után a mélybe zuhant. A gyerek testének nyolcvan százaléka megégett. A budapesti Bethesda Kórház főigazgatója, Velkey György lapunknak elmondta: a kisfiú súlyos, életveszélyes állapotban van. A rendőrség vizsgálja a vasúttársaság felelősségét is.

Két mentőbaleset is történt az ünnepek alatt: hétfő reggel egy beteget szállító mentőautó és egy személykocsi ütközött össze Budapesten. A megkülönböztető jelzést használó mentő egy súlyos állapotban lévő beteggel igyekezett a kórházba, amikor a baleset bekövetkezett. Az ütközés következtében a mentőtiszt könnyebb sérülést szenvedett, a beteget egy másik mentő vitte tovább. Szinte pontosan ilyen, de súlyosabb baleset történt még aznap este Cegléden: személyautó ütközött a mentővel, s az abban szállított idős asszony a helyszínen életét vesztette.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője lapunknak elmondta: a mentőautó főútvonalon haladt, és megkülönböztetett jelzést is használt.

Magyar Hírlap


fidesz.hu