fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Meghosszabbították a nyomozást Kármán Irén ügyében
2007. augusztus 22., 13:21
Két hónappal meghosszabbította az ügyészség a nyomozást Kármán Irén ügyében - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője szerdán.

Horváczy Emese elmondta: a nyomozás határidejének a meghosszabbítását a rendőrség kérte, mivel álláspontjuk szerint a nyomozás befejezéséhez szükség van a még folyamatban levő szakértői vizsgálatok eredményére.

Kármán Irén újságírót - aki az 1990-es évek olajszőkítési ügyeivel foglalkozott - elmondása szerint június 22-én éjszaka Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba, majd brutálisan megverték, és összekötözve a lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Augusztus elején a rendőrség visszavonta a nyomravezetői díjat.

A nyomozást végző NNI július elején sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol Csizner Zoltán alezredes, a bűnügyi főosztály vezetője kijelentette: a rendőrségi nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Kármán Irént nem ott, nem akkor és nem úgy bántalmazták, ahogy korábban vallomásában elmondta. Mint mondta, a nyomozás adatai - a biztonsági kamerák felvételei és a szakértői jelentések - szerint megállapítható, hogy az újságírónőt bántalmazták, a sérülései idegen kéztől származnak, de az elkövetés helye, ideje, módja nem az, amit a nő elmondott. Így az elkövetés indítékával kapcsolatban is kétség merülhet fel.

Az alezredes kijelentette: háttérbe szorult a rendőrségi nyomozás során a bántalmazás indítékainak vizsgálata, mert - a részben az újságíró által megjelölt tanúk kihallgatása során - nem merült fel adat arra, hogy munkájából fakadóan bántalmazták volna. Mint mondta, később döntenek arról, indul-e eljárás hatóság félrevezetése miatt az újságírónő ellen.

Pelle Andrea, Kármán Irén ügyvédje korábban az MTI-nek azt mondta: a rendőrség nem cáfolta meg ügyfele által elmondottakat; a térfigyelő kamera felvétele rossz minőségű, és az időpont és a haladási irány alapján számára egyértelmű, hogy azon nem Kármán Irén látható. Kármán Irén korábban közölte: vállalja a hazugságvizsgálatot az ügyben.

MTI - fidesz.hu