Kevésbé fotogén, ám annál sokatmondóbb megnyilvánulása volt ennek a fordulatnak az államfő kijelentése azon a fogadáson, amelyen történelemtanárokkal találkozott. Vlagyimir Putyin leszögezte: Oroszország történelmében voltak ugyan "problematikus oldalak", ám ezek száma nem túl sok, és főleg "nem annyira borzalmasak, mint más országokéi". A tanároknak az a feladatuk, hogy megtanítsák a diákokat: legyenek büszkék a hazájukra - hangoztatta az államfő. Szavaival összhangban az oktatási akadémia a nyáron megbízást adott új történelemkönyvek megírására. Történészek azonban kifogásolják a majdani szerzőknek szóló irányelveket, mondván: azok azt a célt szolgálják, hogy tisztára mossák a Sztálin által elkövetett bűnöket és kegyetlenségeket, illetve bagatellizálják a Szovjetuniónak a hidegháborúban elszenvedett vereségét.

A Kreml úgy véli, hogy a társadalmat jóval könnyebb felsorakoztatni kellemes történelmi emlékek, semmint negatív tények mögött - idézte a Newsweek egy történész-szerző, Iszaak Rozental szavait. "A cél nem a történelem tanulmányozása, hanem annak felhasználása." Egy nemrég megjelent tanári segédkönyv, amely az "Oroszország modern története 1945-2006 között" címet viseli, "a Szovjetunió legsikeresebb vezetőjének" minősíti Sztálint. Az uralkodása alatt végrehajtott tisztogatások és kollektivizálás mintegy 25 millió áldozatára a szerzők csak egy mellékmondattal térnek ki: a rezsim "a politikai elnyomás eszközével mozgósította nem csak a széles tömegeket, de a vezető elitet is". Sztálin magasztalásával szemben Borisz Jelcin elnök fölött pálcát törnek a könyv írói "gyenge és Nyugat-barát" politikája miatt.

A kézikönyvet olvasva úgy tűnik: a szerzőknek kifejezetten az a szándékuk, hogy megkontrázzák a bel- és külföldről indított "propaganda offenzívát". Alekszandr Filipov szerint a régi, még Jelcin uralkodása alatt kiadott történelemkönyvek túl nagy teret szenteltek a szovjet korszak bűneinek. Ez maga után vonta azt a következtetést, hogy Oroszországnak nincs helye az úgynevezett civilizált nemzetek közösségében, illetve hogy egy totalitárius rezsim utódaként örökké bűnhődni tartozik annak valódi vagy kitalált bűntetteiért.

Az orosz társadalom hihetetlenül éhes a történelemre. Ezt az éhséget igyekeznek csillapítani a könyvesboltokat elárasztó művek, kezdve Nagy Katalin cárnő magánéletének kiteregetésétől Leonyid Brezsnyev tolmácsának visszaemlékezéseiig. Vlagyiszlav Szurkov, a Kreml helyettes személyzeti főnöke most azt akarja, hogy a történészek új ideológiát gyártsanak, amely illik a jelenlegi rendszerhez - állítja Eduard Radzinszkij, a legnépszerűbb történészek egyike. Az orosz értelmiség idősebb tagjainak többsége ellenállt Szurkov felhívásának, ám a fiatalabb nemzedék fejébe befészkelte magát a szovjet korszak iránti nosztalgia . Ők már abban az ideológiai sulykolásban nőttek fel, amely szerint a nyugati stílusú demokrácia oroszországi meghonosítását célzó erőfeszítések a trójai falóra emlékeztető kísérletek, s azok célja nem más, mint az ország meggyengítése.

Az agymosás megteszi a hatását. A Levada Központ által júliusban végzett felmérés szerint a 16 és 19 év közötti orosz fiatalok 54 százaléka úgy véli, hogy Sztálin "bölcs vezető" volt. Kétharmaduk szerint Amerika "vetélytársa és ellensége" Oroszországnak, míg 62 százalék azt akarná, hogy a kormány "deportálja a bevándorlók többségét". "Évfolyamtársaim nagy része azt hiszi, hogy a szovjet idők valamiféle aranykor voltak, mielőtt betette a lábát a Nyugat, és mindent tönkretett" - mondta az amerikai hírmagazinnak Filip Kuznyecov, a moszkvai egyetem nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatója.

Nem sok jót mond Jelcinről és Mihail Gorbacsovról a Der Spiegelnek adott augusztusi interjúban Alekszandr Szolzsenyicin sem - viszont jelképesen megemeli a kalapját Putyin előtt. A 88 éves író a Szovjetunió első elnökének azt veti a szemére, hogy naivan és felelőtlenül viselkedett a hazájával szemben: a hatalom gyakorlása helyett értelmetlenül eldobta azt. Jelcin felelőtlenségét a gazdaság terén véli kimutatni: az első orosz elnök szabad rablást engedélyezett a haza kincseiből, csak hogy biztosítsa magának a regionális fejedelmek támogatását. Putyin 2000-ben kifosztott és egyensúlyát vesztett országot örökölt, elbizonytalanodott és jórészt elszegényedett lakossággal. Nekilátott tenni azt, amit lehetett: a lassú, fokozatos újjáépítésnek.

Moszkva és a Nyugat elhidegülésének az okát az agg író Szerbia 1999-es NATO-bombázásában látja: a nyugati világ addigi istenítését a légicsapások hatására kiábrándultság váltotta fel. Az akkor keletkezett "vastag fekete vonalat többé nem lehet kiradírozni, az átjárja az orosz társadalom egészét" - fogalmazott Szolzsenyicin. A kiábrándultság idővel gyanakvásba fordult, ennek okát az író abban látja, hogy a NATO - a közép-európai államok után - megpróbálta a szétesett Szovjetunió egyes részeit is a befolyási övezetébe vonni.

"Korábban a Nyugat a demokrácia lovagjának számított. Idővel azonban csalódottan kellett megállapítanunk, hogy a nyugati politika mozgatórugója elsősorban a - sokszor önző és cinikus - pragmatizmus... A Gorbacsov- és a Jelcin-korszak éveiben a Nyugat elfogadta azt, hogy Oroszország jóformán a harmadik világ szintjére süllyedt le, és mindörökre ott is marad. Amikor aztán hazánk újra megerősödött, a Nyugatot pánik fogta el" - vázolta 16 év fejlődését az író.

MTI - fidesz.hu