fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fico szerint Hedvig támogatói a kormányt likvidálnák
2007. augusztus 23., 08:56
Robert Fico szlovák kormányfő szerdán reagált az ellene tett ügyészségi feljelentésre, amely szerint fennáll a gyanúja annak, hogy a kormányfő és belügyminisztere, valamint a rendőrfőkapitány a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügyében tanúsított fellépéseik során visszaéltek hivatali hatalmukkal. Nemzeti sporttá vált a feljelentgetés - mondta a kormányfő.

A nyolcvan oldalas feljelentést Jozef Sátek, egykori magas rangú rendőrtiszt nyújtotta be az ügyészséghez. Fico emlékeztetett arra, hogy ha egy feljelentés alaptalannak bizonyul, akkor az hamis vád gyanúja miatt automatikusan büntetőjogi következményeket von maga után.

Sátek szerint Ficót és belügyminiszterét, Robert Kalinákot, valamint Ján Packa rendőrfőkapitányt egyszersmind rágalmazás gyanúja is terheli, mert nemzetközi sajtótájékoztatón tagadták a magyar egyetemista megverését, s információikat úgy szerezték, hogy törvénytelen módon betekintettek a nyomozati anyagba.

Fico elvárásai szerint az ügyészség a büntetőjogi perrendtartás szerint fog eljárni. Megismételte szóvivőjének keddi szavait, miszerint "a feljelentés természetesen jogi képtelenség."

A Malina-ügyről szólva kijelentette: a nyitrai egyetemista "esete a jelenlegi kormány likvidálását célozta."

"Mivel az igazság egészen másnak mutatkozik, valaki igyekszik az ügyet mindenáron életben tartani. Tudjuk, hogy Sátek úr személyes jóbarátja Hedvig M. ügyvédjének, Kvasnica úrnak" - mondta szerdán a kormányülést követő sajtótájékoztatón Fico.

Rober Kalinák belügyminiszter nem kívánt reagálni az általa is "jogi képtelenségnek" nevezett feljelentésre, a legfőbb ügyész, Dobroslav Trnka pedig azt mondta az újságíróknak, hogy Sátek beadványával külön ügyész foglalkozik majd. Ellenben igen csak érdekes, hogy egyes újságírók a feljelentésről már korábban tudtak, mint annak címzettje, a Legfőbb Ügyészség - jegyezte meg Trnka.

A Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű csallóközi egyetemistát állítása szerint tavaly augusztus 25-én két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt. A rendőrség két hét múlva azzal zárta le a nyomozást, hogy a támadás nem történt meg, ellenben a lány panaszával megtévesztette a hatóságot, ráadásul hamis esküvel támasztotta alá vallomását, amiért öt év szabadságvesztésre ítélhetik.

Az egy éve kezdődött ügyben sem a sértettből gyanúsítottá lett Malina Hedvig, sem a hatóságok nem tágítanak eredeti álláspontjuktól. A magyar-szlovák kapcsolatokat is beárnyékoló ügyről időközben a szlovák sajtó olyan - a lány igazát valószínűsítő - oknyomozó anyagokat hozott nyilvánosságra, amelyek arra engednek következtetni, hogy Malina Hedvig ügye még hosszú ideig napirenden marad, mert számos kérdés máig zavaros és megválaszolatlan.

MTI - fidesz.hu