fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Transzformátor-tolvajok az M3-as autópályánál
2007. augusztus 23., 17:41
Már szétszedték és épp el akarták vinni az egyik transzformátort Borsod-Abaúj-Zemplénben, az M3-as autópálya hejőpapi lehajtójánál, amikor az áramszolgáltató munkatársai meglepték a tolvajokat - közölte az MTI-vel a rendőrség csütörtökön.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: amikor a szolgáltató dolgozói hibalehárítás miatt az M3 autópálya hejőpapi lehajtójánál lévő transzformátorhoz értek, a tolvajok már szétszedték a berendezést, de szerencsére a két elkövető még a helyszínen volt, éppen autójukba szálltak, de rendszámukat a dolgozók feljegyezték.

A tiszaújvárosi nyomozók így jutottak el a gépkocsi gyöngyösi tulajdonosához - mondta a szóvivő hozzátéve, hogy az eddig büntetlen előéletű férfi a kihallgatása során elismerte, hogy ő vezette az autót, és megnevezte társát is, egy másik gyöngyösi lakos személyében.

Állítása szerint a könnyű pénzszerzés reményével most először követett el bűncselekményt, ám ezt a nem sokkal később szintén előkerült társa megcáfolta, ő ugyanis a hejőpapi esettel együtt már három lopásról számolt be, és azokon is "együtt dolgoztak".

A tolvajok több mint hárommillió forint kárt okoztak a szolgáltatóknak, de tekintettel beismerő vallomásaikra, szabadlábon védekezhetnek - jegyezte meg a szóvivő.

MTI - fidesz.hu