fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új Szó: Egy éve verték meg Malina Hedviget
2007. augusztus 25., 12:20
A Nyitrán tavaly augusztus 25-én megvert Malina Hedvig jövőre befejezi az egyetemet. "Utána soha többé nem megyek vissza abba a városba" - mondta a sajtótól hosszú ideje elzárkózó, az Új Szónak azonban szombaton terjedelmes, exkluzív beszélgetésben nyilatkozó diáklány.

"Mindig tanítani akartam, de erről végleg lemondtam. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, és nem akarom, hogy olyasmit vágjanak egyszer a fejemhez, amit nem érdemeltem meg" - jegyezte meg Malina Hedvig. Megverése előtt pedagógusnak készült, a történtek után azonban inkább valamilyen alapítványnál, vagy emberjogi szervezetnél szeretne majd dolgozni. "A saját bőrömön tapasztaltam, milyen hálás a kiszolgáltatott ember minden segítő szándékért" - tette hozzá magyarázatul.

Hedvig elmondta, hogy már mindent tisztázott magában, képes uralkodni az indulatain és bízik abban, hogy győz az igazság. Persze, érez keserűséget, valahányszor panaszát elutasítják. "Konkrét személyekkel, mondjuk a belügyminiszterrel szemben harag vagy gyűlölet nincs bennem" - hangoztatta. Ezt nem nagyvonalúságból érzi így, hanem azért, mert tudja, akik ellene cselekednek, azok "parancsra cselekednek, egy felülről megrendezett bábjáték szereplői."

Az elmúlt egy évben akaratlanul is nagyon sokat megtanult arról, hogyan működik a világ. "Ma már tudom, hogy az erősebb győz, mert minden eszköz a rendelkezésére áll, míg a gyengének a saját igazán kívül sokszor semmilye nincs. Csak a körülöttem levő embereknek köszönhetem, hogy nem keseredtem meg, nem adtam fel, és nagyon sok mélypont után mégis arra a következtetésre jutottam, hogy harcolni kell."

Persze volt idő, amikor úgy gondolta, nem csinálja tovább, ilyen mesterien szőtt hálóból nem lesz képes kitörni, de a szülei és (ügyvédje) doktor Kvasnica meggyőzték arról, hogy nem adhatja fel, mert akik ezt az egészet kitervelték, pont erre várnak. Szlovák ügyvédjén kívül több hasonló, vele együtt érző emberrel találkozott a szlovákok között is. "Ezt azért hangsúlyozom, mert rettentően bánt, hogy az ügyem ennyire megosztja a magyarokat és a szlovákokat" - mondta. Sose hitte volna ugyanis, amit pokoljárása során megtapasztalt: az emberek többsége ennyire zsigerből ítélkezik, és nemzetiségi hovatartozás alapján tartja áldozatnak, vagy bűnösnek, anélkül, hogy ismerné az ügye részleteit.

A Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemistát - állítása szerint - két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt. A rendőrség két héttel később azzal zárta le a vizsgálatot, hogy a lány a történteket csak kitalálta, ami az ügyészség szerint a nyomozó hatóság megtévesztésének minősül, ezért a bíróság akár öt év szabadságvesztésre is ítélheti. A sértettből vádlottá minősülő Malina Hedvig ellen annakidején maga Robert Fico kormányfő, Robert Kalinák belügyminiszter és Ján Packa országos rendőrfőkapitány léptek fel azzal a szándékkal, hogy megerősítsék a hivatalos véleményt, miszerint a lányt hazudott.

A hivatalos szlovák-magyar kapcsolatokat is beárnyékoló ügyben az Új Szó munkatársa szerint csak két verzió lehetséges: Hedvig vagy előre megszervezett, a magyarok lejáratását szolgáló titkosszolgálati akció áldozata lett, vagy egy véletlen magyarellenes támadást akart a hatalom eltussolni, és belekeverni a saját hazugságaiba. Melyiket tartja valószínűbbnek? - kérdezte a lap. Hedvig így válaszolt: "A kettőt együtt. Lehet, hogy az első volt a cél, de visszafelé sült el, mert nem hiszem, hogy bármiért, ami történt és ami még történhet, a magyaroknak kellene szégyenkezniük, vagy személy szerint nekem."

MTI - fidesz.hu