fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A gyökerek határok nélkül is éltetnek
2007. augusztus 27., 11:44
A határokon átívelő régióknak össze kell fogniuk, s az egyesített Európában közösen ápolni múltunk gyökereit. E gondolat jegyében folytatódott az V. Regionális Simonyi Napok rendezvénysorozata augusztus utolsó vasárnapján a romániai Nagykárolyban.

Báró Emődy Dániel, a Pro Patria Alapítvány elnöke, Báró Vitézvári Simonyi József születésének 230., halálának 175. évfordulója évében több helyszín - Arad, Nagyvárad, Érmihályfalva, Gyula, Hortobágy, Debrecen, Budapest, Szatmárnémeti, Simonyifalva, Máriapócs, Sárospatak, Kecskemét, Nagykálló, Nyíregyháza - után Nagykárolyban, a város hetének zárónapján szervezte meg a három évvel ezelőtt az evangélikus parókia falán elhelyezett márványtábla koszorúzási ünnepségét. Hajdú-Bihart Kocsis Róbert, a megyei közgyűlés alelnöke és Jantyik Zsolt, a megyei közgyűlés oktatási, sport és civil kapcsolatok bizottságának elnöke képviselte.

Kocsis Róbert, Simonyi óbester életét méltató beszédében emlékeztetett arra, hogy 175 éve hunyt el Aradon a már életében Jókai Mór által a "legvitézebb huszár" címet elnyerő legendás harcos. Hőstettei helyszíneinek felsorolásához fél Európát kellene bejárnunk - mondta a szónok, hiszen Simonyi József, az egykori mészáros legény, 220 évvel ezelőtt Hajdúböszörményben csapott fel huszárnak, s katonai pályája egyet jelentett a napóleoni háborúkkal. Megfordult az olaszországi Garda tónál, az ausztriai Wagramnál, a németországi Lipcsénél és a franciaországi Lyonban is. Sikereinek titkát nehéz felfedni, de bajtársai azt állították róla, hogy nem gyűlölte az ellenséget, nem is haragudott rájuk, de nem is félte őket. A mának szóló üzenete: nem elég jó helyen és jó időben lenni, a sikerért meg kell dolgozni! Vallotta: ha célja van az embernek, és mindent elkövet annak érdekében, a győzelem sem marad el.

Simonyi József egykori diákévét Nagykárolyban tábla jelzi, ami azt jelenti, hogy nagyjaink emlékének ápolása mai globalizálódó világunkban nemcsak közös feladatunk, hanem kötelességünk is - hangsúlyozta Kocsis Róbert. "A percemberkék, a "kókajánosok" - akik csak ártani tudnak - neve feledésbe merül. Ám nagyjainkét, akik tetteikkel emberségből, hazafiságból példát mutattak, a nemzet megőrzi" - jelentette ki.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el a Hajdú-bihar megyei önkormányzat nevében Kocsis Róbert és Jantyik Zsolt, a Pro Pátria Alapítvány nevében Emődy Dániel és Balázs Dénes, továbbá Nagykároly polgármestere, az RMDSZ, valamint az Erdélyi Vitézi Rend képviselői.

Nyírő Gizella - fidesz.hu