fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Már egy éve nem tudjuk, ki verte meg Malina Hedviget
2007. augusztus 27., 12:36
A hét végén múlt egy éve, hogy megverték Malina Hedviget. Bár a meghurcolt diáklány ritkán nyilatkozik a sajtónak, most mégis interjút adott a pozsonyi Új Szónak. Bugár Béla egykori MKP-elnököt a Sme című szlovák lap kérdezte az évfordulón. A Magyar Hírlap írása.

Már nincsenek illúziói, tudja, hogy mindig az erősebbek győznek, mert az eszközök őket szolgálják, mégsem adja fel, küzd az igazáért - nyilatkozott Malina Hedvig a pozsonyi Új Szónak. Ám, mondta, nem fogja megtenni azt a szívességet senkinek, hogy belerokkan az igazságkeresésbe. A lány úgy érzi, hogy nagyon megváltozott az elmúlt egy évben, és csak a körülötte élő embereknek, a hozzátartozóinak és az ügyvédjének köszönheti, hogy nem keseredett meg. Előre megszervezett, magyarok elleni titkosszolgálati akció volt vagy véletlen támadást próbált így eltussolni a hatalom? - kérdezte az Új Szó. Malina Hedvig szerint a kettő együtt történt. De, véli, visszafelé sült el, mert a magyaroknak, vagy személy szerint neki, semmiért nem kell szégyenkeznie.

Malina Hedvignek hisz, de a Fico- kormány nem fog belebukni az ügybe - mondta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) korábbi elnöke a Sme című szlovák liberális polgári lapnak adott interjúban. A politikus úgy látja, hogy a parlamenti háttér miatt védett a kormány helyzete. Ha valami különleges fordulat mégis változást hozna, akkor is csak feláldoznának valaki olyat, aki nem tagja a kabinetnek, véli Bugár. A kérdésre, hogy miként alakult volna a nyitrai diáklány ügye, ha az MKP a koalíció tagja lenne, a volt elnök így válaszolt: "Nehéz megmondani. Nem tudom, valóban befolyásolták-e a rendőrséget, de ha most jelen lennénk a kormányban, akkor ez nem történne meg. Akik nem kisebbségként élik az életüket, elképzelni sem tudják, mi mindent hívhat életre egy közönséges döntés. Hasonló ügyeket állítottunk már le, mert feszültséget gerjesztettek volna." Nem a politikusok dolga ezt megvitatni - mondta Bugár az ügy esetleges titkosszolgálati vonatkozásairól.

Magyar Hírlap


fidesz.hu