fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szándékos gyújtogatás egy szolnoki panelházban
2007. augusztus 27., 14:28
Szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki egy tizennyolc emeletes panelház szeméttárolója - még szombaton hajnalban - Szolnokon - közölte a rendőrség szakértői vélemény alapján hétfőn az MTI-vel.

A szándékosság gyanúja már az első szemlézéskor felmerült, amit a hétvégén elvégzett a szakértői vizsgálat alátámasztott - mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Pásztorné Kovács Ágnes rendőr hadnagy tájékoztatása szerint a kár meghaladja a 200 ezer forintot.

A szolnoki panelház egyik kukájában szombat hajnal fél öt körül csaptak fel a lángok. A nagy füst miatt száz embernek kellett elhagynia az épületet. A lakók két óra múlva mehettek vissza a házba, sérülés nem történt.

Legutóbb augusztus elején Debrecenben gyulladt ki egy tízemeletes panelépületben egy lakás, ott sem sérült meg senki. A júniusi újpalotai paneltűzben azonban egy ember meghalt, 17-en füstmérgezést szenvedtek, amikor a főváros XV. kerületében kigyulladt egy tízemeletes panelépület felső három szintje.

MTI - fidesz.hu