fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fokozott rendőri jelenlét Olaszliszkán
2007. augusztus 27., 15:53
A rendőrség akadályozta meg egy olaszliszkai vita elmérgesedését, miután két helybéli férfi nézeteltérésüket követően megfogadta, hogy értesítik egymás hozzátartozóit, akik megtorolják sérelmeiket - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A napokban történt esemény előzményeinek kapcsán Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: fiatalok énekeltek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település utcáján, akiket egy férfi késsel kezdett el "megzavarni". A helyszínen a fiatalok védelmére megjelent a családfő is, így veszekedés alakult ki, majd elszabadultak az indulatok.

Az esetről értesítették a hatóságot, így az időközben kiérkező rendőröknek, illetve a kisebbségi önkormányzat képviselőinek sikerült a 10 főnél is nagyobb társaságot rövid időn belül megfékezni. A vitában résztvevő két főszereplőt garázdaság miatt előállították, a történtek óta pedig - megelőzés céljából - fokozott a rendőri jelenlét Olaszliszkán.

MTI - fidesz.hu