fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
KDNP: hatvanmilliárd forintot költ feleslegesen a 4-es metróra a főváros
2007. augusztus 28., 12:30
A szociális, az egészségügyi és az oktatási területről hiányzik az a mintegy 60 milliárd forint, amelyet a főváros feleslegesen költ a 4-es metróberuházásra a rossz előkészítés és szervezés miatt - közölte a KDNP két szakpolitikusa kedden a Fehérvári úti építkezésnél újságírók előtt.

Bagdy Gábor fővárosi frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy míg a beruházás első ütemének eredetileg tervezett költsége 233,5 milliárd forint volt, addig a mai számítások szerint ez az összeg meghaladja a 354 milliárdot. Közölte, számításaik szerint a drámai, mintegy 120 milliárd forintos költségnövekedés fele tervezési és szervezési hibákból, valamint a rosszul megkötött szerződésekből ered. Fontos és szükséges beruházás a metró, de ha jobban készítik elő, akkor sok-sok tízmilliárd forinttal olcsóbban épülhetne meg - fogalmazott. Mint mondta, ma még azt sem lehet tudni, hol lesz a metróvonal végállomása, mennyibe kerül valójában, és miből fogják azt finanszírozni. Csak az biztos, hogy Demszky Gábor ötödik főpolgármesteri ciklusa végén se használhatják majd a fővárosiak a 4-es metrót - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Soltész Miklós országgyűlési képviselő arra figyelmeztetett, hogy a feleslegesen kidobott milliárdok ma hiányoznak a szociális, az egészségügyi, családügyi és oktatási területről. Mint mondta, ha ezeket a pénzeket egészségügyre vagy oktatásra költenék, nem kellene bezárni a Schöpf-Merei Kórházat és Anyavédelmi Központot, vagy nem kellene sok pedagógusnak az elbocsátástól tartania.

A 4-es metróberuházás egyik pazarlásaként említette, hogy a Móricz Zsigmond körtérnél és a Bocskai útnál is állomást építenek, miközben a kettő között a távolság néhány száz méter. Mint mondta, milliárdokkal kevesebbe került volna, ha két kijáratot terveznek, ahogy például a Stadionok állomásnál.

MTI - fidesz.hu