fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Báthory-díj az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenységért
2007. augusztus 29., 08:53
Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként járó Báthory-díjakat adták át kedden a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában - a kitüntetettek között van Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke is.

A díjakat, amelyeket a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB)javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatási szakbizottsága adományoz, Tőkés László püspök és Hantz Péter, a BKB alelnöke adta át.

Mint Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületének főtitkára hangsúlyozta, vannak vidékek, ahol a tudományok szabadon fejlődhetnek, de vannak olyanok is, ahol ez elé akadályokat gördítenek.

"Ilyen akadályokkal kell szembesülniük azoknak, akik Erdélyben magyar iskolát, egyetemet szeretnének létrehozni. Ilyen akadályok lebontásában segítettek azok, akiket itt köszöntünk" - mondta laudációjában a főtitkár.

Ismertetése szerint a díjat, amely Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király nevét viseli, 2005 és 2006 után már harmadszor adják át. A korábbi évek kitüntetettjei között van többek közt George E. Pataki, New York állam kormányzója, Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője, Michael Atiyah Fields-díjas brit matematikus, Tom Lantos, az amerikai kongresszus külügyi bizottságának elnöke. Báthory-díjjal ismerték el korábban a londoni The Times folyóirat szerkesztőségét, a Magyar Tudományos Akadémiát, a Norvég Tudományos Akadémiát és a Magyar Rektori Konferenciát.

Hantz Péter méltatásában kitért arra, hogy az idei díjazottak között "vannak olyanok, akik a küzdelmünk anyagi alapját biztosították. Vannak olyan idősebb professzorok, akik több évtizedet áldoztak életükből arra, hogy létrejöjjön az önálló Bolyai Egyetem, megint mások pedig annak érdekében végeznek nagyon hatékony munkát, hogy az ügy a nemzetközi közösség figyelmének középpontjába kerüljön".

A korábbi évek díjazottai közül Gál Kinga néppárti EP-képviselő szólalt fel. Mint rámutatott, a díj "nem csupán megtisztelő, de egyben kötelez is. A Bolyai Egyetem ügyét fel kell vállalni akkor is, ha nehéz, ha ez konfrontációval jár".

Báthory-díjban részesült 2007-ben Almássy Kornél országgyűlési képviselő, az MDF alelnöke, Baldauf László, a CBA-üzletlánc vezérigazgatója, Balázs Sándor egyetemi tanár, Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Degenfeld Sándor üzletember, Komlóssy József kisebbségi szakértő, Kónya-Hamar Sándor néppárti EP-képviselő, Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke (MSZP), Göran Lindblad, svéd EP-képviselő, Nagy Elek üzletember, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (Fidesz), Schöpflin György politológus, Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke.

MTI - fidesz.hu