fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Amerikában csökkent a szegénységi küszöb alatt élők aránya
2007. augusztus 29., 09:17
Az Egyesült Államokban tavaly első ízben csökkent a szegénységi küszöb alatt élők aránya ebben az évtizedben. A kedden nyilvánosságra hozott kormányzati adatok szerint ugyanakkor a lakosság egyre nagyobb hányada él egészségbiztosítás nélkül, és a szegények több mint egyharmada gyerek.

Tavaly a népesség 12,3 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt. Ez azt jelenti, hogy 36,5 millió ember tartozott a szegények kategóriájába, ahol az éves jövedelem egyfős háztartás esetében nem éri el a 10 ezer dollár, egy négyfős család esetében pedig a 20 ezer dollár körüli összeget.

Az egy háztartásra jutó átlagjövedelem évi 48 200 dollár volt, amely már második éve növekedett. Az egészségbiztosítás nélkül élők köre a 2005-ös 44,8 millióról 47 millióra bővült a 300 milliós összlakosságú országban.

A szegénységi adatokat akkor ismertették, amikor a gazdaság lassulóban van és valamivel több mint egy év maradt hátra az elnökválasztásig.

John Edwards demokrata párti elnökjelölt-aspiráns szerint a statisztika azt mutatja, hogy több tízmillió amerikai teljesen kimarad a gazdaság fejlődéséből, amelyből a csúcson levő személyeknek és vállalatoknak van hasznuk.

Jared Bernstein, a washingtoni Gazdaságpolitikai Intézet kutatója rámutatott: bár üdvözlendő, hogy csökkent a szegénység és növekedett a háztartások jövedelme, de az is tény, hogy a gazdaság növekedése nem éri el a közepes és alacsony jövedelmű családokat annyira, ahogyan ezen a szinten elvárható volna.

A Demokrata Párt legnépszerűbb, elnökségre pályázó politikusa, Hillary Clinton szenátor azt mondta: 15 éve, amikor a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítás bevezetéséért harcolt, még csak 37 millióan éltek biztosítás nélkül. "Ez akkor botrányos volt, most, a 10 millióval nagyobb adat még botrányosabb" - fogalmazott.

Utoljára Bill Clinton elnöksége alatt, 2000-ben rögzítették a szegénységi küszöb alatt élők arányának csökkenését, a mutató akkor az előző évi 11,9-ről 11,3 százalékra apadt.

George Bush elnök azzal kommentálta a statisztikai jelentést, hogy az alacsony adók és a gazdaság nyitottsága révén a vállalkozások új munkahelyeket teremthetnek, amiből minden amerikainak haszna származik.

MTI - fidesz.hu