fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
KSH: lassult a gazdasági növekedés, csökkennek a reálkeresetek
2007. augusztus 29., 15:23
Az első félévében lassult a gazdasági növekedés, a bruttó hazai termék 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - állapítja meg az első félévre vonatkozó gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. A keresetek reálértéke 6,4 százalékkal alacsonyabb, mint 2006 első félévében volt.

Nyilvánosságra hozta gyorsjelentését az első félévről a Központi Statisztikai Hivatal. E szeint az első félévében lassult a gazdasági növekedés, a bruttó hazai termék 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A keresetek reálértéke 6,4 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi év első felében volt, a kiskereskedelmi forgalom 1,6 százalékkal csökkent.

A fogyasztói árak az első hét hónap átlagában 8,5 százalékkal emelkedtek. Az államháztartás pénzforgalmi szemléletű, konszolidált hiánya (helyi önkormányzatok nélkül) a január-júliusi időszakban 913 milliárd forint volt, 339 milliárd forinttal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában. A magyar gazdaság 2007 január-júniusában az elmúlt évekre jellemző ütemnél lényegesen mérsékeltebben fejlődött.

A nemzetgazdaság energiafelhasználása 8,0 százalékkal csökkent az első félévben az egy évvel korábbihoz mérten. Január-május között valamennyi hónapban az előző évi szint alatt maradt az energiafelhasználás, elsősorban az ez évi fűtési időszakra jellemző magas átlaghőmérsékletnek köszönhetően, növekedés egyedül júniusban következett be.

piac&profit, lanchidradio.hu - fidesz.hu