fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Együttműködés az északi megyék és a szlovákiai közművelődési szövetség között
2007. augusztus 29., 16:00
Eddig négy észak-magyarországi megye kötött együttműködési megállapodást a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetséggel; a negyedik szerződést szerdán írták alá Nyíregyházán.

A megállapodást Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés és Hrubík Béla, a szlovákiai közművelődési szövetség elnöke látta el kézjegyével.

A szövetség Szabolcs mellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Pest megye önkormányzatával írt alá eddig szerződést a kulturális kapcsolatok erősítésére, s a tervek szerint Esztergom-Komárom, illetve Nógrád megyével is kapcsolatot szándékozik kialakítani - mondta a szlovákiai magyar civil szerveződés vezetője.

Hrubík Béla kiemelte: az év elején határozták el, hogy erősítik az észak-magyarországi megyékkel a kapcsolatokat, mert az európai uniós tagság által megszűnt határok után szükségét látják az elmúlt 86 évben kialakult emberi korlátok lebontásának is.

A szövetségi elnök szerint az emberi kapcsolatok újraépítése javíthatja igazán az együttműködést, s ebben szeretnének jelentős szerepet betölteni.

Fülöp István, szabolcsi önkormányzati elnök, a Fidesz országgyűlési képviselője szintén azt hangsúlyozta, hogy a kulturális, oktatási és egyéni kapcsolatok nagyban hozzájárulhatnak Magyarország és Szlovákia gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi együttműködésének további javításához.

"Fontos, hogy az üzleti kapcsolatokat az erkölcsi, morális és emberi értékek is erősítsék" - mutatott rá.

A felek kulturális, művészeti és történelmi fesztiválok, rendezvények, illetve vándorkiállítások közös szervezéséről állapodtak meg. Emellett kiadványok megjelentetését tervezik, amelyeket eljuttatnak a két ország könyvtáraiba, iskoláiba és közintézményeibe, hogy kölcsönös tájékoztatás legyen a kulturális, történelmi és nyelvi értékekről.

Célként határozták meg a nemzeti ünnepek közös rendezését, az emlékhelyek ápolását és települések közötti együttműködés segítését. Összehangolják továbbá a határokon átnyúló, az Európai Unió által támogatott pályázati projektek tervezését, megvalósítását, a múzeumok, tájházak és emlékszobák gyűjteményeinek fejlesztését, illetve az ismeretterjesztő konferenciák, tanfolyamok, táborok szervezését.

MTI - fidesz.hu