fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyar zarándokok után nyomoznak az ügynökök
2007. augusztus 30., 11:24
Titokzatos, kémelhárító ügynök látszatát keltő idegen keresett fel a minap egy székelyföldi családot, és korábban elutazott vajdasági vendégükről érdeklődött. A hatóságok nem tudják, ki lehetett a nyomozó megbízója, de az eset nem egyedülálló. A Magyar Hírlap tudósítása.

Sötétkék, Dacia Nova típusú, Bukarestben bejegyzett személygépkocsi állt meg augusztus 24-én a felső-háromszéki Bélafalván lakó Boldizsár Béla háza előtt. Az autóból kiszállt egy civil ruhás férfi, majd bekopogtatott az RMDSZ Kovászna megyei tanácsosának portájára. Férje távollétében a váratlan vendéget a románul keveset értő háziasszony, Boldizsár Katalin fogadta. Az idegen egy bőrtárcába foglalt jelvényt mutatott fel. Az asszony lapunknak elmondta, az idegen férfi Krizsán Vilmos, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a Vajdaságban élő alelnöke felől érdeklődött, akit néhány nappal korábban láttak vendégül, s aki a háromszéki magyarok világtalálkozójára érkezett. "Azt kérdezte, mikor ment el, s meddig volt Bélafalván, mivel még nem lépte át a román-szerb határt, holott az illető már két napja hazaérkezett" - mondta Boldizsár Béla.

A házigazda szerint a ceausescui idők idegenrendészeti eljárásaira emlékeztető hatósági eljárásnak több előzménye és kiváltó oka lehet. Ezek egyike, hogy ő a kilencvenes évek közepén létrehozott egy '48-as hagyományőrző egyesületet, s társaival azóta nem szalasztanak el egyetlen alkalmat sem, amikor magyar nemzetiszínű lobogókkal és korabeli, de hatástalanított mordályokkal vonulhatnak fel. Így tettek akkor is, amikor az idei pünkösdi búcsúra érkező szegedi vendégeikkel zarándokútra indultak a csíksomlyói kegyhelyre. "Csakhogy a román rendőrök akkor is megállítottak, s minden magyarországi vendégünknek felírták az adatait, majd végig a közelünkben maradtak, míg csak túljárva az eszükön egérutat nem nyertünk a mezőkön. Egyszóval: a román hatóságok szemét sérti, ha felvállalom nemzetiségemet, s lelket öntök az emberekbe" - mondta Boldizsár Béla. Felidézte azt is, hogy amikor először vonultak fel a régi fegyverekkel, s a rendőrök kifúratták a puskáik csövét, hogy megbizonyosodjanak az ártalmatlanságukról.

A bélafalvi férfi bízik benne, hogy megtudhatja, ki háborítja hatgyermekes családja csendjét, ezért tegnap a Kovászna megyei rendőrségtől kért magyarázatot az esetről. "Nem hivatalosan eddig azt tudtam meg - mondta -, hogy az illető távolabbról érkezett. Sem a kézdiszentkereszti, sem a kézdivásárhelyi rendőrök nem tudnak arról, hogy valaki náluk nyomozóként bejelentkezett volna az előbbi településhez tartozó Bélafalván adatokat gyűjteni. Mindenesetre a megyei rendőrség azt ígérte, vizsgálatot indít, s velem is közlik majd az eredményt."

Boldizsár Béla azt is kilátásba helyezte, hogy megyei tanácsosként próbálja kideríteni az igazságot.

Kristály Lehel, Magyar Hírlap


fidesz.hu