fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A történelmi Magyarország műkincseit követeli vissza a SME
2007. augusztus 31., 12:35
Az SME című szlovák újság vitatja pénteki számában a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) vezetőinek azt az állítását, hogy "a magyarok az 1867 és 1945 közötti időszakban félezernél több szlovák műkincset hurcoltak el szlovák területről".

A pozsonyi liberális napilap szerint nem tudni, hogy a szlovák kereszténydemokrata vezetők adatai milyen forrásból származnak, hiszen ilyen műtárgyjegyzék sohasem készült. Az SME "meglehetősen zavarosnak" nevezte az állítást és a belőle fakadó követelést. (A szlovák ellenzéki politikusok a szlovákiai magyarok állítólagos autonómiatörekvéseire és a Magyar Gárda létrejöttére reagálva álltak elő ezzel a követelésükkel.)

Ivan Gerát, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Művészettörténeti Intézetének igazgatója úgy vélekedett a szlovák napilapnak adott nyilatkozatában, hogy a kereszténydemokrata politikusok "gyanúsan nagy számot emlegetnek". Hangsúlyozta: a magyarországi közgyűjtemények anyagának döntő része még a XIX. században lebonyolított legális vásárlásokból származik.

Gerát nyilatkozata szerint "a területünkről származó, ma Budapesten fellelhető művek többsége még az Osztrák-Magyar Monarchia idején került Budapestre". Többségük a millenniumi ünnepségek, kiállítások alkalmával, s "s mert ott a szakemberek jobban gondját tudták viselni e műkincseknek, s jobban tudták népszerűsíteni őket, e műtárgyak a fővárosban maradtak", s a monarchia szétesése után is Budapest maradt őrzésük helye.

Gerát szerint mindegyik műtárgy tulajdonjogának kérdése körültekintő, alapos elbírálásra szorulna. A kereszténydemokraták követelése azonban képtelenség, mert legfeljebb néhány, a millenniumi kiállításra Budapestre került darab tulajdonjoga lehet vitás" - mondta. A szakértő rámutatott arra, hogy Európa legnagyobb közgyűjteményei a XIX. században jöttek létre, s a vidéki műtárgyakat a fővárosba összpontosító Magyarország sem járt el máshogyan, mint a nagy európai országok.

Gerát emlékeztetett arra is, hogy a szóban forgó műtárgyak többsége olyan "multikulturális közösségekben jött létre, amelyekben a németek és a magyarok a legtöbb esetben többen voltak, mint a szlovákok".

MTI - fidesz.hu