fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Határon túli magyar szervezetek fóruma Párkányban
2007. szeptember 2., 10:26
A határon túli magyar szervezetek egységes álláspontot képviselnek az anyaországi támogatásokról, a legsürgetőbb kérdésnek a 2008 januárjától a schengeni határokon kívül rekedő magyar nemzetrészek kapcsolattartásának biztosítását tartják - hangzott el ki a szervezetek képviselőinek a szlovákiai Párkányban rendezett szombati tanácskozásán.

A megjelentek üdvözlik az Országgyűlésben készülő nemzetstratégiai dokumentumot, és remélik, hogy a kérdésben konszenzusos megállapodás születik a parlamenti pártok között - foglalták össze tanácskozásuk eredményeit a találkozó résztvevői a konferencia zárónyilatkozatának elfogadása előtt rendezett sajtótájékoztatójukon.

"A schengeni rendszeren belül olyan számítógépes nyomkövető rendszer működik, mely megkönnyíti a kívülről bejött polgárok mozgását is. Maga a tagállam is kidolgozhat olyan speciális eljárást, amellyel elősegíti a vízumhoz jutást a kárpátaljaiak, a szerbiaiak és a romániaiak számára" - ismertette Csáky Pál, az MKP elnöke a megoldás egy lehetőségét.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a letelepedés nélküli kettős állampolgárság bevezetéséhez szükséges törvénymódosításban látja a Délvidék és Kárpátalja anyaországi kapcsolattartásának biztosítékát.

A konferencia zárónyilatkozata a kapcsolattartás érdekében kéri a magyar kormányt a nemzeti vízum hatékony rendszerének bevezetésére Kárpátalja esetében, az EU jogi normáiból levezethető kishatárforgalom életbeléptetésére és az EU tagállamok pozitív példáinak követésére.

A határon túli magyar szervezetek a támogatási rendszerrel kapcsolatban javasolják a státustörvény végrehajtását, különös tekintettel a kárpát-medencei irodahálózat működtetésére. Fontosnak tartják a pedagógusok szakkönyv támogatásának folytatását és a határon túli magyar iskolák támogatásának megőrzését. "A 2007-es költségvetésben szerepel 2,2 milliárd forintos tétel nemzetpolitika szempontjából fontos támogatásokra, erről senkinek nincs áttekintése" - mondta el az MTI-nek Duray Miklós. Az MKP elnökségi tagja arra kérte a kormányt, hogy a határon túli szervezetekkel közösen döntsön a pénz felhasználásáról.

A záródokumentum aláírói hangsúlyozzák, hogy a nemzeti kisebbségek fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos a helyi kisebbségi önkormányzati rendszerek (autonómiák) minél teljesebb megvalósulása.

A résztvevők fontosnak tartják, hogy ősszel a romániai Európa Parlamenti választásokon biztosítva legyen a magyar közösség képviselete. Ezért támogatják a megállapodást a romániai magyar szervezetek között a fenti cél elérése érdekében. A fórum kívánatosnak tartja, hogy a magyarság nyugati diaszpórája is szerves részévé váljon a nemzetstratégiának.

A tanácskozás résztvevői kifejezték aggályaikat az olyan negatív megnyilvánulásokkal kapcsolatban, amelyek a magyar kisebbségi közösségeket érintik. Elfogadhatatlannak tartják, hogy Romániában magyar politikusokat érdekképviseleti munkájuk közben etnikai hovatartozásuk miatt meghurcolnak, Szerbiában az Európához felzárkózni kívánó demokratikus kisebbségi intézmények kiépítését és támogatását teljes mértékben mellőzik.

A sajtótájékoztatón Csáky Pál elmondta: Szlovákiában a kormány nem biztosítja a Selye János Egyetem működésének feltételeit, és veszélybe került a Szlovák Rádió magyar adásainak léte. A határon túli magyar szervezetek kifogásolták továbbá, hogy Ukrajnában kisebbségellenes intézkedések történtek az oktatáspolitikában, Szlovénia kormánya pedig az ország régióinak kialakítása során figyelmen kívül hagyja a nemzetiségi arányokat.

A résztvevők megállapodtak abban, hogy következő összejövetelüket 2008 első felében Eszéken rendezik, addig az MKP látja el a szervezet titkári feladatait.

MTI - fidesz.hu