fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Zavargások voltak a dán fővárosban
2007. szeptember 2., 12:22
Összecsapott a rendőrséggel mintegy ezer, túlnyomórészt fiatal randalírozó szombat éjjel Koppenhágában, napra pontosan hat hónappal azután, hogy egy népszerű ifjúsági ház lebontása miatt utcai csatározások törtek ki a dán főváros ugyanezen kerületében.

A Ritzau dán hírügynökség jelentése szerint a fiatalok köveket hajigáltak a rendőrök felé, szemetes konténereket gyújtottak föl, bevertek több kirakatüveget, sőt egy üzletet ki is fosztottak. A rendőrség könnygázt is bevetett, hogy megfékezze a randalírozókat. A zavargások Nörrebróban törtek ki, Koppenhága egy olyan városrészében, ahol sok diák lakik, egyszersmind jelentős a bevándorlók aránya.

Éppen fél éve több napon át tartó zavargások színtere volt ugyanez a kerület. Akkor - március 1-jén - egy jórészt punkok és autonóm fiatalok által negyedszázada illegálisan lakott valamikori színházépület, az Ungdomshuset lebontása ellen kezdődött tiltakozás. Az önkormányzat eladta az ingatlant egy keresztény szektának, s az új tulajdonosok - érvényt kívánva szerezni jogaiknak - kérték a fiatalok kilakoltatását. Az épület kiürítése azonban erőszakba torkollott; a zavargások során összesen csaknem 700 embert vettek őrizetbe.

MTI - fidesz.hu