fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám harcosai
2007. szeptember 2., 13:42
Kitörést kíséreltek meg a Fatah al-Iszlám szélsőséges palesztin szervezet ostromlott harcosai a Libanon északi részén lévő Nahr el-Báred palesztin menekülttáborból - közölte vasárnap reggel a libanoni hadsereg szóvivője.

A szóvivő szerint egyiküknek sem sikerült elmenekülnie, többségüket foglyul ejtették, sokan közülük megsebesültek. A libanoni katonák kedden szállták meg az iszlamista szervezet két legfőbb vezetőjének házát a táborban, amelyben több mint három hónapja dúlnak harcok, amelyekben több mint 200-an vesztették életüket.

A kitörési kísérletre azután került sor, hogy a libanoni katonák a Fatah al-Iszlám mintegy 60 harcosának utolsó állásaihoz közeledtek. Közben a szervezet másik csoportja kívülről támadta meg vasárnap hajnalban az ostromgyűrűt. Az összecsapásokban 20 iszlamista harcost öltek meg, de két katona is elesett.

A tábor 31 ezer civil lakosa a harcok kitörése után fokozatosan elhagyta Nahr el-Báredet. Utoljára az iszlamista harcosok asszonyait és gyermekeit evakuálták augusztus 24-én.

MTI - fidesz.hu