fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Terjeszkedik a kínai központ Budapesten
2007. szeptember 3., 11:31
Ezernél több, fejlett technológiát alkalmazó és igényes termékeket előállító kínai cégnek ad lehetőséget a magyarországi és térségbeli bemutatkozásra a Márkás Kínai Áruk Központja, amelyet Budapesten hoznak létre. Erről írt alá szerződést Pekingben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

A már meglévő Asia Center és a vele szomszédos China Mart kibővítésével egymilliárd dollárért kiépülő beruházás a világon a második ilyen jellegű regionális elosztó központ lesz a közel-keleti térséget lefedő dubaji mellett.

A magyar-kínai Gazdasági és Üzleti Fórumon arról is megállapodás született, hogy magyar ipari park épül a kínai Senjangban.

Az ugyancsak Pekingben tárgyaló gazdasági és közlekedési miniszter időközben Kínával közös kockázatitőke-alap létrehozását szorgalmazta.

Kóka János elképzelése szerint az alap az egymás országában megvalósuló beruházásokat, főként a kis- és középvállalkozások közös projektjeit támogatná.

inforadio.hu - fidesz.hu