fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Brown "pártok feletti" kormányzást akar
2007. szeptember 3., 13:28
"Országegyesítő" kormányzást hirdetett hétfői nyilatkozatában Gordon Brown brit miniszterelnök, akinek szavaiból a brit sajtó azonnal küszöbönálló választásokra következtetett; ezt a szándékot Brown nem is cáfolta egyértelműen.

A munkáspárti kormányfő, aki nyár elején vette át atisztséget Tony Blairtől, a legnagyobb konzervatív brit napilapnak, a The Daily Telegraphnak azt mondta: a Labournek "meg kell szoknia az eltávolodást a régi vágású frakciópolitizálásától", és az elmozdulást az olyan politika felé, amely "egyesíti az országot".

Brown szerint az embereknek elegük van a régi, megosztó politikából, mert felismerik, hogy az új kihívásokra csak az eddigiektől eltérő módon lehet válaszolni. Hozzátette: terjed az a felismerés is, hogy az új ötletek gyakran olyanoktól származnak, akik nem tartoznak "egy adott párt" soraiba.

A lap szerint ez egyértelmű kísérlet a Konzervatív Párt híveinek átcsábítására. A Telegraph szerint a nyilatkozat felszítja a közeli választásokhoz fűzött várakozásokat is.

Brown a BBC-nek adott hétfői nyilatkozatában - jóllehet igyekezett hűteni ezeket a várakozásokat - nem cáfolta egyenesen azokat a találgatásokat, hogy már az őszre választásokat írna ki. A kormányfő csak annyit mondott, hogy "ma biztos nem" jelenti be az új választásokat.

Hozzátette: először a királynővel fogja közölni, ha új választásokat akar kiírni, "ez azonban még nem történt meg".

A hamarosan - akár már októberben - esedékes parlamenti választások lehetőségéről azóta terjednek a találgatások, hogy Brown június végén átvette a kormányfői tisztséget a tíz év után távozó Blairtől. E találgatások csak felerősödtek azon nyári közvélemény-kutatási eredmények nyomán, amelyek egyértelműen mutatták, hogy a Munkáspárt - jóllehet akkor már több mint egy éve a toryk mögött járt - a váltás után alaposan megelőzte a Konzervatív Pártot a népszerűségi listákon, és vezető pozíciója tartósnak is tűnik.

A konzervatívok a helycsere után még maguk követelték az előrehozott választások kiírását, azzal az érvvel, hogy Gordon Brownnak nincs választói felhatalmazása a kormányzásra, mert a Munkáspárt 2005-ben még Tony Blair vezetésével nyert választást.

Brown ezt akkor azzal verte vissza, hogy amikor a toryk 1990-ben menesztették Margaret Thatchert, és John Majort ültették a helyébe, nem volt szó előrehozott választásokról.

A jelenlegi munkáspárti kormánynak a választási törvény alapján 2010 májusáig szól a mandátuma, de a brit törvényerejű politikai szokásjog alapján a mindenkori kormányfőnek bármikor indoklás és parlamenti hozzájárulás nélkül jogában áll a parlament feloszlatását kérni az uralkodótól és új választásokat kiírni.

MTI - fidesz.hu