fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Áron alul adja el az ELMŰ-részvényeket a főváros
2007. szeptember 3., 16:25
A Fidesz szerint áron alul adhatja el a "családi ezüstöt", az ELMŰ-részvényeket a főváros, mert a közgyűlés alacsony minimáláron adott felhatalmazást az eladásra a főpolgármesternek. A főpolgármester-helyettesi iroda hétfőn egyebek mellett a részvények utáni várható alacsony osztalékrészesedéssel indokolta a döntést.

Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Fővárosi Közgyűlés által meghatározott minimálár túl alacsony. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az I. kerület 35 ezer, míg a XVI. kerület 33 ezer forinton tudta értékesíteni ELMŰ-papírjait.

Az ügy előzménye, hogy a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a szocialista és a liberális képviselők szavazataival úgy határoztak, felhatalmazzák a főpolgármestert arra, hogy legalább 25 ezer forintos áron értékesíthesse a közműcég tőzsdei részvényeit.

A Fővárosi Közgyűlés "felkéri a Főpolgármestert, hogy amennyiben ezen részvények tőzsdei árfolyama meghaladja a közgyűlés által meghatározott minimálárat, úgy átruházott hatáskörében eljárva tegye meg az értékesítés előkészítés körébe tartozó intézkedéseket" - áll
a Hagyó Miklós főpolgármester által jegyzett előterjesztésben.

Hidas Judit, a városüzemeltetési főpolgármester-helyettesi iroda szóvivője az MTI-nek emlékeztetett arra, hogy a fővárosnak mintegy 640 ezer ELMŰ-részvénye van; ezzel a papírok mintegy 10,4 százalékos tulajdonosa.

Utalt arra, hogy a cég az augusztus 14-i féléves gyorsjelentés szerint az elérhető osztalék mértékét 20-30 százalékkal alacsonyabbra várja, mint 2006-ban. A jelentés szerint az osztalék-visszaesés tartós maradhat, és ez hatással volt a minimálár meghatározására - tette hozzá.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel 10 százalék feletti részesedésről van szó, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni az értékesítés során. Megjegyezte azt is, hogy a meghatározott 25 ezer forintos minimálárnak nem kell egyeznie az értékesítési árral, tehát lehet annál magasabb is.

Mint mondta, a kerületi önkormányzatok papírjainak értékesítésében szerepe lehetett, hogy a gyorsjelentés megjelenése előtt, vagy az után adták el részvényeiket. Kitért arra is, hogy a részvények kisebb mennyiségű értékesítésénél mások a piaci viszonyok.

Az ELMŰ részvényei hétfőn délben 31.000 forintért cseréltek gazdát a tőzsdén. Az árampapír az elmúlt félévben folyamatosan 30 ezer forint felett forgott a tőzsdén, a minimum ára 30.700 forint volt, a maximum pedig 37 ezer forint.

MTI - fidesz.hu