fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyar főrendőre lesz Koszovónak
2007. szeptember 4., 10:01
Pallagi Imre, a BRFK kiemelt főnyomozója lesz Koszovó új főrendőre. Ez a Magyar Televízió Kékfény című műsorában hangzott el hétfő este.

Pallagi Imre a közszolgálati csatornának elmondta, kinevezése akkor lép hatályba, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönt Koszovó jövőjéről.

Az alezredes egyik fontos feladata az lesz, hogy az Európai Unió rendvédelmi politikáját integrálja a koszovói rendőrségbe.

Arra a kérdésre, mennyire fog beleszólni munkájába az Európai Unió, Pallagi Imre azt válaszolta, az uniós rendvédelmi normákat érvényesíteni kell.

Pallagi Imre megemlítette azt is, hogy korábban nyolc évet töltött a nemzetközi rendőrség alkalmazásában, Boszniában pedig az EU első rendőrvezetőjének a parancsnokhelyettese, később egy rövid időre a testület parancsnoka volt.

Az MTV-ben elhangzott az is, hogy Pallagi Imrét 110 pályázó közül választották ki Brüsszelben a helyi erők vezetésére. A közszolgálati csatorna emlékeztetett arra, hogy idén februárban zavargások törtek ki az ENSZ ellenőrzése alatt álló Koszovóban: a teljes függetlenséget követelő albán tüntetők a pristinai parlament felé nyomultak. A tüntetéseket könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékkel oszlatták fel, két ember meghalt, többen megsérültek. Az ENSZ és az Európai Unió illetékesei néhány nappal később menesztették a nemzetközi rendőrség főnökét.

Koszovó helyzete immár nyolcadik éve rendezetlen: a másfél milliós albán többség a háború után nem fogadta el a szerb fennhatóságot, ugyanakkor Szerbia nem mond le a tartományról.

MTI - fidesz.hu